-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Számítógéppel segített a Lions egy látássérült vasváris diáknak
Pisch Bendegúz a Vasvári Pál Gimnázium 9. osztályos diákja és minden nap Mórról jár be Fehérvárra. Bendegúz látássérült, azonban egyedül száll le a buszról reggelente a Barátság Házánál, ahol átszáll a 33-asra és a Prohászka templomtól is egyedül megy be gyalog a gimnáziumba. A Székesfehérvári Első Lions Club egy laptoppal segítette a vasváris diákot, aki programozást is tanul, de célja, hogy szinkrontolmács vagy műfordító legyen.
2016.09.06. 09:16 |

Már van német középfokú nyelvvizsgája Bendegúznak és készül a felsőfokra is, egyébként angol tagozatos osztályba jár és második nyelvként az oroszt vette fel. Mint mondja nagyon segítőkészek az osztálytársai és a tanárok is a gimnáziumban. PHP, JavaScript és HTML programozást is tanul, érdekli a webfejlesztés, azonban fordító vagy szinkrontolmács szeretne lenni.

Bendegúz már évek óta rendszeres fellépője a Székesfehérvári Első Lions Club által szervezett Vakok és Gyengénlátók Országos Kulturális és Művészeti Találkozójának. A család még nyáron kért segítséget a fehérvári klubtól, mely boldogan sietett a látássérült diák segítségére.