De mi is történt pontosan? Lépjünk kicsit vissza az időben. Adott egy négyfős család. Az egyik gyerkőc születésnapja apropóján úgy döntenek, strandolnak egyet. Az édesapa – mint utólag kiderült – indulás előtt már nem érzi komfortosan magát, fájlalja a mellkasát. Tíz emberből nyolc ilyenkor még nem gyanakszik. Az ő fejében azonban megfordult, hogy felkeresse a háziorvosát, de úgy döntött, majd másnap... A vízibiciklizésről, talán valamilyen Isteni sugallat hatására, lemondtak. Ez volt az egyik szerencséje. A másik pedig, hogy Éva és férje a közelben voltak. „Közelről hallottam, ahogy egy kislány elkezd kiabálni, sikítani, édesanyja is próbált kétségbeesetten segítséget kérni – ekkor már láttuk, hogy egy férfi fekszik a földön” – emlékszik vissza Szegvári Éva, aki a Szent György Kórház Kardiológiai Osztályán dolgozik. „A férjemmel azonnal odasiettünk, ennyi év egészségügyi tapasztalattal a hátunk mögött azonnal láttuk, nagy a baj. A hátára fordítottuk, megnéztük a pulzust, ám nem voltak életjelek, nem lélegzett. Innentől felgyorsultak az események. Pál – Éva férje, aki 45 éve dolgozik az egészségügyben – azonnal megkezdte az újraélesztést, ketten is hívták közben a mentőket. „Attól féltem, majd biztosan minden strandoló odasereglik, de nem ez történt. Mindenki tisztes távolból figyelte az eseményeket, egy fürdőző kivételével, aki próbált nekünk segíteni. Láttam a megdöbbenést, a tanácstalanságot az arcokon. Közben faggattam a feleségét, milyen korábbi betegségei voltak, nővérem pedig, aki szintén velünk volt, próbálta tartani a lelket bennük – folytatja az ápolónő. Láthatóan még mindig felzaklatják a történtek, pedig munkájából adódóan nem először kell helytállnia krízishelyzetben. „Gyakorlatilag a férjem tartotta életben a mellkaskompresszióval, amíg kiért a mentő. Nagyon felkészült mentőorvos érkezett, két ápolóval – azonnal felvilágosítottuk őket, mi történt, és elmondtuk, hogy hol dolgozunk. 40 percig küzdöttünk az édesapa életéért, mire sikerült vénát biztosítani, gyógyszereket, infúziót kapott – felváltva élesztette őt újra a férjem és a mentős. Igazi csapatmunka volt.”
Húsz percig állt fenn a kamrafibrilláció, az EKG értékeiből derült ki, hogy alsófali infarktussal állnak szemben.
Még kritikus állapotban volt, mikor elindult a pácienssel a mentő. „A Szent György Kórházba szállították a beteget, tudtam, hogy a mi osztályunkra fog kerülni. Dr. Lőrincz Márton Ákos volt épp az ügyeletes orvos, behívták a szívkatéteres teamet. Sikerült tágítani a koszorúeret majd hipotermiás eljárást alkalmaztak – ekkor 24 órán keresztül hűtjük a beteget annak érdekében, hogy az agyi funkciók ne sérüljenek. Még aznap este betelefonáltam az osztályra, a kollégák mondták, stabil az állapota. Amikor ismét jöttem dolgozni, már mellé osztottak be. Leírhatatlan, amit éreztem – én ébreszthettem, amikor végre levehettük a gépekről” – meséli könnyeivel küszködve Éva. Mint mondta, 32 éves pályafutása alatt még nem tapasztalt hasonlót – egy 40 perces újraélesztést követően csoda kell ahhoz, hogy ne legyenek komplikációk, az első 12 óra kritikus!
A beteg azonban a gyors és profi beavatkozásnak, valamint a Kardiológiai Osztályon dolgozó csapatnak köszönhetően teljesen felépült, egy hét kórházi kezelés után a saját lábán sétált ki az ajtón, szövődmények nélkül.
Már csak rehabilitációs kezeléseken vesz részt vidéken. Éva diplomás ápolónő. Soha nem volt számára kérdés, milyen hivatást válasszon magának. Férje, Pál, 45 éve dolgozik a szakmában, eleinte mentősként dolgozott, majd előbb a sürgősségi csapatát erősítette, aztán a Neurológiai Osztályon dolgozott, ma pedig a kórház Pulmonológia Osztályán találkozhatunk vele. „Ilyet én még nem éltem át, úgy érzem, hogy ezért a pillanatért volt érdemes az egészségügyet választani annak idején. A beteg családja végtelen hálát tanúsított irántunk, a férfi édesanyja is felhívott telefonon, megható volt az egész és azóta is a hatása alatt vagyok. A férjem is átjött az osztályra egy éjszakai műszakja után, hogy találkozhasson a beteggel. Igazán szép pillanat volt. Úgy tűnik, a Jó Isten akarta úgy, hogy aznap, ott legyünk azon a strandon – és az is egyértelmű, hogy annak az édesapának is van még tennivalója az Életben.”
Kedves üzenettel búcsúzott a család tőlük, ráadásul Éva egy karkötőt is kapott a kislányoktól – rajta egy angyalkával. Ez a medál élete végééig emlékeztetni fogja őt arra a bizonyos napra és bizonyítja, hogy Angyalok – néha ápolónak „álcázva” – igenis léteznek!
