Sulibörze a Civil Piactéren március 25-én pénteken

 Két olyan rendezvény valósul meg pénteken az Alba Plazaban, amely a szülők, a gyermekek, a tanárok és a diákok részére egyaránt izgalmas programokat nyújt. A Sulibörze és a Civil Piactér is 10 órától nyitja meg kapuit. A Sulibörzétt a Plaza Palotai úti bejáratánál rendezik meg, a Civil Piactér házigazdája pedig ezen a héten a Gaja Környezetvédelmi Egyesület
2011.03.24. 12:06 |
Két olyan rendezvény valósul meg pénteken az Alba Plazaban, amely a szülők, a gyermekek, a tanárok és a diákok részére egyaránt izgalmas programokat nyújt. A Sulibörze és a Civil Piactér is 10 órától nyitja meg kapuit.
 
A Sulibörzétt a Plaza Palotai úti bejáratánál rendezik meg. A Plaza közepén felállított Tudás FM üvegstúdiójánál minden órában értékes nyereményeket, a rádiót “lájkolók” között pedig egy mobiltelefont és két Ferrari tesztvezetést sorsolnak ki a szervezők. 15 órakor vendégül látják Voga Jánost és Voga Viktóriát, akik néhány számmal meg is örvendeztetik a jelenlévőket.
 
 
 
 A Civil Piactér házigazdája ezen a héten a Gaja Környezetvédelmi Egyesület, így pénteken délelőtt izgalmas környezetvédelmi kiállítás nyílik. 12 órától az érdeklődők a Duna-Ipoly Nemzeti Parkról hallhatnak, 13 órától „Energiahatékonyság-ökológiai lábnyom számítás” kezdődik, valamint a DEPÓNIA hulladékgazdálkodási kiállítását tekintheti meg a közönség. 14.30-tól sor kerül a Vadmadár Kórház élőmadár bemutatójára,15 órától lakossági vízvizsgálat zajlik, aminek keretében ásott és fúrt kutak vizét lehet bevizsgáltatni.15.30-tól a CISZ megrendezi az „Elnökök találkozóját”. 17 órától komposztálási bemutatót tartanak, az ASKA Alapítvány és a HEROSZ önkéntesei pedig kutyanevelési tanácsokkal szolgálnak.
 
 A program megvalósításában a Bioritmus Kertészet, a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség, valamint a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége nyújt segítséget.
 
 
 

Közélet

  1. Az időjárás új szemléletet követel

    Lezárult a városi fűnyírással kapcsolatos lakossági szavazás, amelynek célja az volt, hogy megismerhető legyen a székesfehérváriak véleménye a közterületek fenntartásáról. A tapasztalatokról, a szavazásról és az idei nyár kihívásairól a Városgondnokság kertészeti vezetőjét, Homoki László kertészmérnököt kérdeztük.

    2026.06.29.
  2. A legtöbben a kertészekre bíznák és nyírnák rendszeresen a zöldfelületeket a városban

    A közösségi oldalakon évek óta nagyon változatos és széttartó reakciók, észrevételek olvashatók a városi fűnyírással kapcsolatban. Székesfehérvár Önkormányzata ezért szavazást indított, hogy látszódjon milyen zöldfelület kezelést szeretne a városlakók többsége.

    2026.06.29.
  3. Megszavazták a fűnyírást

    A közösségi oldalakon évek óta nagyon változatos és széttartó reakciók, észrevételek olvashatók a városi fűnyírással kapcsolatban. Székesfehérvár Önkormányzata ezért szavazást indított, hogy látszódjon, milyen zöldfelület kezelést szeretne a városlakók többsége, az eredmény megszületett.

    2026.06.29.
  4. Oklevélátadó a Bugátban

    Oklevélátadó ünnepséget rendeztek pénteken délután a Székesfehérvári SZC Bugát Pál Technikumban. Az iskola életében kiemelten fontos eseményen a 2025/2026-os tanévben végzett egészségügyi, oktatási, környezetvédelmi és vízügyi ágazati szakembereket köszöntötték.

    2026.06.29.