Néptánc, kézműveskedés, beszélgetés és sport a Velencei táborban

Negyedik, záró turnusához érkezett a velencei bentlakásos tábor. A gyerekek jelentős része évről-évre visszajáró vendég, jelenleg 57-en vannak a táborban, akik többek között néptánccal, kézműveskedéssel, sporttal és legfőképpen beszélgetéssel töltik ezt a hetüket.
2024.07.23. 13:08 |
Néptánc, kézműveskedés, beszélgetés és sport a Velencei táborban

"Sportoló, beszélgető gyerekeket szeretnénk nevelni" - mondta Makai Zsolt László táborvezető. Mint mondta, azt látjuk pedagógusként a hétköznapokban, hogy egyre nehezebben beszélnek, ami a tanulásban és mindenféle emberek közötti kapcsolatban nagy hátrányt jelent. A velencei táborban nincs a gyerekeknél a telefon, "csak este kapják meg, és jó látni, hogy beszélgetnek egymással"

Jelenleg 57-en vannak a táborban, akik kedd délelőtt három elfoglaltságból is választhattak, volt aki az íjászattal ismerkedett, sokan néptánccal, népi játékokkal ismerkedtek a közösségi teremben és akadtak, akik kézműveskedéssel töltötték az időt.

A Velencei Gyermek- és Ifjúsági Táborban idén négy turnusban táborozhattak a gyerekek. A pedagógusok sokszínű programmal készültek: néptánc tanulással, kézműves foglalkozással, többféle sporttal. strandolással és különböző játékokkal, például lézerharccal.

Fehérvári színes

  1. Tavaszköszöntő ajándékkoncert a sportcsarnokban

    Szendy Szilvi és Peller Károly műsorával várják a nyugdíjasokat március 25-én az Alba Regia Sportcsarnokban. A Szépkorúak Tavaszköszöntőjére ingyenes a belépés, szeretettel várnak minden érdeklődőt!

    2026.03.20.
  2. Harc a paraziták ellen

    Belső ellenségek – harc a paraziták ellen címmel folytatódik a Herbarius programsorozat. Lencsés Rita gyógynövényszakértő március 22-én, vasárnap 16.00 órára várja az érdeklődőket a Fekete Sas Patikamúzeumban.

    2026.03.20.
  3. Város ünnepi díszben

    Egy nagyon izgalmas ismeretterjesztő sétára invitálja az érdeklődőket a Tourinform Iroda. A program olyan 80 évvel ezelőtti nevezetességek, fejlesztések, emlékek nyomán vezet, melyek Szent István halálának 900. évfordulójára készültek. A túra március 21-én, szombaton 15.00 órakor a Tourinform Irodától indul, időtartama körülbelül egy óra.

    2026.03.20.
  4. Tavaszi napéjegyenlőség - pénteken délután köszönt ránk a csillagászati tavasz

    Március 20-án délután 15:46-kor léptünk át a tavaszba. Ma van a tavaszi nap-éj egyenlőség napja. A Nap ekkor pontosan keleten kel és pontosan nyugaton nyugszik és ilyenkor a Föld mindkét féltekéjén a nappal és az éjszaka hossza megegyezik. Az északi félgömbön tavaszi napéjegyenlőségnek, a délin őszi napéjegyenlőségnek nevezik. A két féltekén ez a csillagászati tavasz, illetve a csillagászati ősz kezdete is egyben

    2026.03.20.