-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Sport és családi programokkal ünnepelték az ÖHP Napját
Az MH Össz- haderőnemi Parancsnokság Napja alkalmából sport- és családi programokat rendeztek szerdán a Bregyó-közi Sportcentrumban. A résztvevők kipróbálhatták a célbalövést, íjazást, az akadályversenyt, kötélhúzást és síkfutást, valamint focitornára is sor került. Délután főzőverseny és szórakoztató műsorok várták a katonákat és családtagjaikat.
2016.05.18. 12:08 |
Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Napja alkalmából sport- és családi programokat rendeztek szerdán a Bregyó-közi Sportcentrumban. A résztvevők kipróbálhatták a célbalövést, íjazást, az akadályversenyt, kötélhúzást és síkfutást, valamint focitornára is sor került. Délután főzőverseny és szórakoztató műsorok várták a katonákat és családtagjaikat.
A közelgő honvédelem napja alkalmából családi és sportnapot szervezett ma az Összhaderőnemi Parancsnokság a Bregyó közbe. Sportversenyek, kézműves foglalkozások, íjászat és katonai bemutatók is színesítették a programot.
Zenekari felvezetéssel érkezett az ÖHP személyi állománya délelőtt a Bregyóba, ahol sportnapra várták a parancsnokság honvédeit, családjaikat és valamennyi érdeklődőt. A családi és sportnapot a Honvédelem napja alkalmából hívták életre. A családi napon különböző sportversenyeken vehettek részt a kilátogatók és a gyerekeket is számtalan program várta.
A vendégek kipróbálhatták katonai gyakorlópályát, megnézhették belülről a harckocsikat és íjászkodhattak is a Bregyó-közi Sportcentrumban. A családi napon kézműves foglalkozásokat is rendeztek. Az egész napos rendezvény keretében főzőversenyt hirdettek, a kondérokban egyebek mellett csülökpörkölt, paprikás krumpli és gulyás rotyogott.


