Sport 2011. - Székesfehérvár a Bajnokok Városa

 A 2011-es esztendő sportsikerekben gazdag volt Székesfehérvár számára. A 70 éves évfrodulóját sporttörténelmi, első bajnoki címével ünneplhette a Videoton FC. Kilencedszer lett bajnok a Sapa Fehérvár AV19 és két ezüstérmet szerzett az Albacomp kosárlabda csapata. Az öttusázók is számos szép eredmény érteket el nemzetközi és hazai porondon is. Székesfehérvár pedig 2011-ben az ország legsoprtosabb városa lett a Kihívás Napján, a Bajnokok városa! A 2011-es sporthírekből válogattunk...
2011.12.29. 18:50 |
 A 2011-es esztendő sportsikerekben gazdag volt Székesfehérvár számára. A 70 éves évfrodulóját sporttörténelmi, első bajnoki címével ünneplhette a Videoton FC. Kilencedszer lett bajnok a Sapa Fehérvár AV19 és két ezüstérmet szerzett az Albacomp kosárlabda csapata. Az öttusázók is számos szép eredmény érteket el nemzetközi és hazai porondon is. Székesfehérvár pedig 2011-ben az ország legsoprtosabb városa lett a Kihívás Napján, a Bajnokok városa! A 2011-es sporthírekből válogattunk... 

 Székesfehérváron is megállt a Budapest-Bamako Rally
 
  A fővárosi rajt után először Székesfehérváron tartott pihenőt a Budapest-Bamako Rally mezőnye. A városból Varga Zsolt és Gál Tibor egy Lada Nivával tette meg a több ezer kilométeres távot, céljuk az volt, hogy átadják az afrikai gyermekeknek a város adományát.
Részletekért kattintson ide!

Bravúros Sapa Fehérvár győzelem a listavezető Klagenfurt ellen
 
 Az osztrák jégkorongbajnokság 41. fordulójában a Sapa Fehérvár AV 19 szenzációs, 4-0-s második harmad után 6-4-re győzött a listavezető Klagenfurt ellen. Bár a Klagenfurtból több kulcsember is hiányzott, ez nem von le semmit a Volán érdemeiből.
Sapa Fehérvár AV 19–Klagenfurt 6–4 (1–1, 4–0, 1–3)
Részletekért kattintson ide!

Elődöntőben az Alcoa FKC RightPhone a Magyar Kupában
 
 Négy év után újra a Magyar Kupa négyes döntőjében játszhatott az Alcoa FKC RightPhone. Míg két fordulóval korábban egyedül a fehérvári lányoknak kellett első osztályú ellenfelen, a Veszprémen túljutnia, a negyeddöntőben papíron a legkönnyebb feladat jutott a fehérváriaknak. Mihály Attila tanítványai éltek a lehetőséggel, és a másodosztályú Mohács legyőzésével bejutottak az MK elődöntőjébe.
Mohácsi TE – Alcoa FKC RightPhone 23-31 (10-17)
Részletekért kattintson ide!

Továbbra is vártak minden sportolni vágyót a Nyitott Tornatermek Székesfehérváron
 
 Székesfehérvár Önkormányzata 2011.01.03.-tól továbbra is díjmentes sportolási lehetőséget kínált a Nyitott Tornatermek program keretében. A sportprogramokon a helyszínen felvett tiszta talpú sportcipőben vagy tornacipőben, sportöltözetben és a megfelelő saját sporteszköz (asztalitenisz ütőt, tollaslabdaütő) biztosításával lehetett résztvenni.
Részletekért kattintson ide!

 Nyolc érmet szereztek az ARAK atlétái a Fedett Pályás Ifjúsági és Junior OB-n
 
  A 2011-es Fedett Pályás Ifjúsági és Junior OB-ről egy arany, három ezüst és négy bronzérmmel tértek haza az ARAK atlétái. A két napos rendezvény legeredményesebb atlétája László Dávid volt: hármasugrásban ranglistavezetőként várta a versenyt, ami közel sem alakult olyan könnyűnek, mint amilyet a papírforma ígért. László csak utolsó ugrására tudta megugrani a 14 méter 46 centit, ami végül elég lett a győzelemhez.
Részletekért kattintson ide!

Kiütéses győzelem az Üllői úton - Ferencváros - Videoton 0-5
 
 Megalázó vereséget mért a Videoton a Ferencvárosra az Albert stadionban. A piros-kékek az első félidőben megpuhították, a másodikban pedig megsemmisítették a meccs előtt a felzárkózásban reménykedő, de a találkozón kilátástalanul vergődő zöld-fehéreket. A Vidi nagyszerű játékkal, Alves, Vasziljevics, Lencse, Andics és Polonkai góljaival, aratott győzelmet az Üllői úton.
Részletekért kattintson ide!

Bajnokcsapat! Sorozatban kilencedik bajnoki címét szerezte meg a Sapa Fehérvár AV19
 
 A Sapa Fehérvár AV19 együttese nyerte a magyar jégkorong ob I küzdelmeit, miután negyedszer is legyőzte a dunaújvárosi Dab.Doclert. A székesfehérvári ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban került sor a döntő negyedik felvonására, a címvédő Sapa Fehérvár AV19 fogadta a Dab.Doclert. A Volán 3-0-ra vezetett összesítésben a találkozó előtt.
Sapa Fehérvár AV19 – Dab.Docler 9-4 (1-1, 5-3, 3-0) A párharcot a Fehérvár nyerte meg 4-0-ra.
Részletekért kattintson ide!

Megvan az ötödik hely - négygólos Alcoa FKC siker a Veszprém ellen
 
 A székesfehérvári Alcoa FKC-RightPhone négy góllal legyőzte a vendég Veszprémet a női kézilabda NB I-ben. Mihály Attila vezetőedző a mérkőzés után úgy nyilatkozott, hogy nagy küzdelemben, de közepes játékkal harcolták ki az alapszakasz ötödik helyét.   
Alcoa FKC-RightPhone - Veszprém-Barabás 30-26 (18-14)
Részletekért kattintson ide!

Negyedszer jött a Real Madrid a Puskás Suzuki Kupára
 
 Húsvétkor már negyedik alkalommal rendezték meg hat csapat, köztük a Real Madrid részvételével a Puskás Suzuki Kupa utánpótlás labdarúgótornát Felcsúton és Székesfehérváron. A házigazda Puskás Akadémia a 2008-ban győztes Real Madriddal és a 2009-es első Ferencvárossal került azonos csoportba.
Részletekért kattintson ide!

Székesfehérvár 2011-ben sem hagyta magára a magyar sport zászlóshajóit
 
 Együttérzett a három sportklubbal Székesfehérvár Önkormányzata és idén sem hagyta magukra őket - erre dr. Cser-Palkovics András polgármester tett ígéretet az egyesületeknek. Mindemellett fontos volt tisztázni, hogy az önkormányzat – néha erején felül – eddig is a legnagyobb támogatója volt a város sportéletének. Az elmúlt év nehéz helyzetének előidézője pedig egy mindenkin kívül álló ok: egy elhúzódó európai uniós döntés volt.
Részletekért kattintson ide!

A bronzéremért játszhatott az Alcoa FKC a Magyar Kupában
 
 Nehéz helyzetet kellett megoldania Mihály Attilának és csapatának az MK elődöntőjében: egyrészt megkísérelni a bravúrt, illetve minél jobban partiban maradni a Győri Audi ETO ellen; másrészt az erőket úgy beosztani, hogy másnapra is minél több maradjon. Az Alcoa FKC RightPhone minden dícséretet megérdemelve tett eleget ennek a kettős célnak.
Részletekért kattintson ide!
ARAK Aktív - a Tóvárosi Általános Iskola nyerte a döntőt
 
 Remek hangulat és izgalmas versenyek jellemezték a harmadik alkalommal megrendezett "AKTIV" versenysorozat városi döntőjét a Sóstói Stadion atlétika pályáján. Az iskolai fordulók során kialakult a városi döntő mezőnye, a továbbjutott osztályok a legAKTIVabb osztály és a legAKTIVabb iskola címért versenyeztek.
Részletekért kattintson ide!

Történelmet írt a Vidi - 70 évet várt Fehérvár a bajnoki címre
 
 Hihetetlenül izgalmas végjáték után biztosította be bajnoki aranyérmét a Videoton. Az éllovas a 77. percig 1-0-ra vezetett a Kaposvár ellen a Sóstói-stadionban, akkor azonban a nem sokkal korábban beküldött Grumic fejjel egalizált, majd Polonkai percek múlva betalált, Lencse pedig rúgatott egy gólt Szakály Dénessel. A 3-1 után a Vidi első bajnoki elsőségét ünnepelhette!
Részletekért kattintson ide!

Távozott dr. Mezey György - Paulo Sousa a Vidi új vezetőedzője
 
 A Videoton FC megállapodása Dr. Mezey György vezetőedzővel a 2010-2011-es Nemzeti Bajnokság végével lejárt. A Klub vezetése megköszönte Dr. Mezey György több mint három és fél éves tevékenységét. "Személye megkérdőjelezhetetlenül összefonódott a Videoton FC átalakításával, új fejlődési pályára állításával és a Klub első bajnoki címének megnyerésével." - állt a csapat közleményében.
Részletekért kattintson ide!

Öt bajnoki címmel az ARAK volt a legjobb
 
 A szabadtéri atlétikai pálya versenyszezon első országos bajnokágát rendezték Budapesten. A Váltó OB-n a 13-19 évesek korosztály 4 fős váltói versenyeztek. A 22 bajnoki címből a legtöbbet, ötöt Székesfehérvár atlétái szereztek meg. Az aranyérmek mellett két ezüst is jutott az ARAK versenyzőinek. 
Részletekért kattintson ide!
2011-ben is Székesfehérvár Magyarország legsportosabb városa
 
 A sportrendezvény versenyirodájának adatai alapján az idei Kihívás Napján 3 millió 105 ezer 245 sporttevékenységet végeztek az ország településein. Salga Péter főszervező szerint sikeres volt a 2011-es Kihívás Napja, amelyen 135 település és 4 kistérség vett részt. Székesfehérvár kategóriájában ismét a legsportosabb városnak bizonyult 2011-ben így elnyerte "Magyarország legsportosabb települése 2011." címet.
Részletekért kattintson ide!

Székesfehérvár a Bajnokok Városa - rajongói oldal a Facebookon
 
 Székesfehérvár méltán hívhatja magát a Bajnokok Városának! – így fejezte ki örömét és elismerését a megyeszékhely polgármestere az elmúlt évben elért sikerekért. Dr. Cser-Palkovics András szerint az önkormányzat támogatása nem volt hiábavaló, hiszen a befektetés megtérült.
Részletekért kattintson ide!

Posztumusz életműdíjat kapott Sipos József
 
 Posztumusz Életműdíjat ítéltek oda Sipos Józsefnek, a Fehérvár Televízió korábbi főszerkesztőjének a Magyar Sportújságírók Szövetsége Világnapi ünnepségén. Sipos József sport iránti szerete és szakértelme végigkísérte pályafutását, volt a Fejér Megyei Hírlap sportrovatvezetője, a Sport TV Fejér tulajdonosa és 2001-től haláláig a Magyar Sportújságírók Szövetségének alelnöke volt.
Részletekért kattintson ide!

Alves góljával a Videoton nyerte a Szuperkupát
 
 A Videoton nyerte a labdarúgó Szuperkupát. A székesfehérváriak André Alves góljával 1-0-ra nyertek az előző szezonban a kupadöntőben őket legyőző Kecskemét ellen, így Paulo Sousa győzelemmel debütált a bajnokcsapat kispadján. A Videoton története első Szuperkupa-győzelmét aratta.
Részletekért kattintson ide!

A nők után a férfiak is Európa legjobbjai lettek az öttusa Eb-n
 
 A magyar férfi és női öttusaváltó is aranyérmes lett az angliai Gillinghamben rendezett Európa- bajnokság zárónapján. A férfiak Kasza Róbert, Marosi Ádám, Demeter Bence összeállításban nyertek, a női együttes Tóth Adrienn, Kovács Sarolta, Gyenesei Leila összetételben bizonyult a kontinens legjobbjának. Mindkét együttes az első számtól vezetett, és előnyét végig megőrizve, magabiztosan győzött.
Részletekért kattintson ide!

 Ifj. Ocskay Gábor Emléktorna - itthon tartotta a kupát a Fehérvár
 
 Zsinórban harmadszor győzedelmeskedett és itthon tartotta a kupát az Ifj. Ocskay Gábor Emléktornán a Sapa Fehérvár AV19 csapata. A mérkőzés előtt megható pillanatoknak lehettünk szemtanúi: a fehérvári szurkolók egy óriási drapériát emeltek a magasba, amelyen Kiscsicsó mosolygott a csarnokra. Ezzel ért véget az előszezon, melyet követően szeptember 9-én, Jesenicében indította a 2011/2012-es EBEL szezont a Sapa Fehérvár AV19 csapata.
Részletekért kattintson ide!
Sporttörténelmi gólt lőtt a Sapa Fehérvár kapusa
 
  A jégkorong közel ötévtizedes modern történetében első alkalommal fordult elő, hogy egy magyar kapus gólt szerezzen. A régi szabályrendszerben volt hasonlóra példa az ob I-ben, de 1967 óta biztosan nem. Bálizs Bence, a Sapa Fehérvár AV19 játékosa az első magyar felnőtt hokikapus, aki gólt lőtt. A fehérvári hálóőr a Brasov elleni MOL Liga-találkozón volt eredményes.
Részletekért kattintson ide!

Megmentették és tovább működtetik - állami kézbe került a VVSI
 
 A Velencei-tavi Vízi Sportiskola jövőjéről tartott sajtótájékoztatót Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, L. Simon László országgyűlési képviselő és Tóth István gárdonyi polgármester, ugyanis az állami tulajdonban levő Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Kft. működteti 2011 október elsejétől a Velencei-tavi Vízi Sportiskolát.
Részletekért kattintson ide!
Továbbjutás a KEK-ben - összesítésben nyolc góllal volt jobb az Alcoa FKC
 
 A női kézilabda KEK harmadik fordulójában az Alcoa FKC négygólos vereséget szenvedett a török Üsküdar vendégeként, de a fehérvári csapat így is továbbjutott, miután hazai pályán 12-vel nyert. Mihály Attila, a csapat edzője szerint közepes játékot mutatott az Alcoa FKC, de a továbbjutásunk nem forgott veszélyben. Az edző a két meccs alapján teljesen megérdemeltnek tartotta a csapat továbbjutását a nyolcaddöntőbe.
Részletekért kattintson ide!

Egy álomból csapat lett - megjelent Török László könyve
 
  Megjelent Török László Egy álomból - csapat lett című a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongozóinak regényes történetét bemutató könyve, amely a tizenkétszeres magyar bajnokcsapat históriáját dolgozza fel.
Részletekért kattintson ide!