Rendkívül magas illetékbevételek Székesfehérváron

Illetékekből március végéig 32,6 milliárd forint folyt be az adóhatósághoz - ebből 11,8 milliárd márciusban -, 28 százalékkal több, mint tavaly az első három hónapban - derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján közzétett adatokból. A vidéki nagyvárosok közül Székesfehérvár dicsekedhet a legtöbb illetékbevétellel, közel 1,5 milliárd forint folyt be ezen a címen.
2008.04.21. 09:00 |
Illetékekből március végéig 32,6 milliárd forint folyt be az adóhatósághoz - ebből 11,8 milliárd márciusban -, 28 százalékkal több, mint tavaly az első három hónapban - derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján közzétett adatokból. A vidéki nagyvárosok közül Székesfehérvár dicsekedhet a legtöbb illetékbevétellel, közel 1,5 milliárd forint folyt be ezen a címen.

Az illetékbevétel 55 százaléka (17,9 milliárd forint) a háztartások, 45 százaléka (14,7 milliárd forint) a vállalkozások befizetéseiből származik. A legnagyobb bevételt továbbra is az ingatlan-átruházások fialják (23,6 milliárd forint), ezen a címen több mint negyedével több illeték folyt be, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A másik legnagyobb bevételi tétel a gépjármű-átruházások kapcsán keletkezett (5,7 milliárd forint), ami közel másfélszerese az egy évvel korábbinak.

A háztartások a fenti címeken 11,1 milliárd, illetve 4,1 milliárd forint illetéket róttak le, míg az öröklési illeték 1,7 milliárd, az ajándékozási illeték 478 millió forintot vett ki a kasszájukból. Bírósági eljárási illetékekre március végéig 279 millió, államigazgatási eljárási illetékekre mintegy 217 millió forintot költöttek a háztartások.

A vállalkozások befizetései között a legnagyobb tétel szintén az ingatlan-átruházási illeték (12,5 milliárd forint) volt. Gépjármű-átruházási illeték címén több mint 1,6 milliárd, államigazgatási eljárási illeték címén mintegy 214 millió, bírósági eljárási illeték címén pedig 386 millió forintot fizettek ki.

Az első negyedévben képződött 32,6 milliárd forint illetékbevételből 18,3 milliárd forintra a központi költségvetés, 14 milliárd forintra az önkormányzatok jogosultak, 300 millió forintnyi illetéket pedig az ügyfelek részére visszatérítettek.

Budapesten március végéig közel 10,5 milliárd forint illetékbevétel keletkezett - az összes bevétel 32 százaléka -, 18 százalékkal több, mint a tavalyi első negyedévben. A megyék közül a legtöbb illetéket Pest megyében (2,7 milliárd forint) fizették be a háztartások és vállalkozások, és Székesfehérvár dicsekedhet még 1 milliárd forint feletti illetékbevétellel (1,5 milliárd forint).

Gazdaság

  1. Vállalkozói fórum a Hiemer-házban

    Éves beszámolót és vállalkozói fórumot rendezett a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Fejér Vármegyei Szervezete szerdán Székesfehérváron. A vármegyében működő vállalkozások képviselői a szövetség tevékenységéről, aktuális gazdaságpolitikai kérdésekre adandó válaszairól, valamint a vármegye gazdasági helyzetéről szóló előadáson vettek részt a Hiemer-házban.

    2026.03.18.
  2. Fejlesztések a Fehér Alu Kft-né

    A székesfehérvári Fehér Alu Kft. a Demján Sándor 1+1 Program keretében 126 millió forint támogatást nyert el, amelynek segítségével Összesen 312 millió forint értékű technológiai fejlesztést valósít meg. A beruházás célja a gyártási kapacitás növelése, a hatékonyság javítása, valamint a vállalat technológiai hátterének további modernizálása.

    2026.03.17.
  3. Gépipari szakmai roadshow

    A Magyar Gépipari és Energetikai Országos Szövetség és a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara közös szervezésében valósult meg az-az országos roadshow, amely a gépipari, energetikai és védelmi ipari vállalatok számára kíván átfogó képet adni az iparág előtt álló innovációs lehetőségekről, a kutatás-fejlesztési irányokról, a beszállítói piacra jutás feltételeiről, valamint a hazai és nemzetközi értékesítési lehetőségekről.

    2026.03.13.
  4. 12 szakmai díj és új szemlélet - az „emberséges intelligenciában” hisz a fehérvári csapat

    Az idei évben hat Marketing Gyémánt díjat nyert a Vonnák Péter vezette vállalkozás, amellyel a cég már összesen tizenkét szakmai elismerésnél tart. A díjakkal nemcsak kreatív marketingmegoldásokat, hanem több mesterséges intelligenciára épülő projektet is elismertek, ami jól mutatja, hogy a technológiai innováció egyre hangsúlyosabb szerepet kap a hazai marketing- és üzleti gondolkodásban.

    2026.03.11.