-
Kórházi felügyelő tanács tagokat keresnek
Nyilvános felhívást tett közzé az egészségügyi intézmény. Olyan egészségügyi területen tevékenykedő társadalmi szervezetek jelentkezését várják, amelyek részt kívánnak venni az egészségügyi intézmény kórházi felügyelő tanácsának munkájában. Jelentkezni 2026. június 30-ig lehet.
2026.05.21. -
Fehérvár köszöntötte katonáit
Évtizedes hagyományokhoz híven és a Magyar Honvédelem Napjához kötődően Székesfehérvár Önkormányzata gálaesttel köszönte meg a helyőrségben szolgáló katonák áldozatos munkáját. Az ünnepség keretében idén is átadták Székesfehérvár városának rangos elismerését, a Sipos Gyula-díjat, valamint a Gyuricza-emlékgyűrűt.
2026.05.19. -
Drogdílereket fogtak el
Hét kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe Fejér vármegyében. Seregélyesi, perkátai és fehérvári személyeket gyanúsítanak azzal, hogy tiltott szert árultak. Többek között több mint egy kg kristályos anyagot foglaltak le a rendőrök a házkutatások során.
2026.05.20. -
Kiszáradás határán a Velencei-tó
Kritikusan alacsony a Velencei-tó vízszintje, már a nyár kezdetén 70%-a hiányzik a tó vízkészletének! Hiába a múlt héten lehullott 30 mm-nyi csapadék, jelen pillanatban úgy áll, hogy június közepére elérheti a vízállás Agárdnál a valaha volt legalacsonyabb szintet.
2026.05.20.
Rendben zajlott a voksolás - 41.3%-os részvétel volt 17.30 óráig Székesfehérváron
Rendben kinyitott reggel hat órakor mind a 92 fehérvári szavazókör - tájékoztatott Laczi Zoltán a Helyi Választási Irooda helyettes vezetője. Székesfehérváron a 80.750 választásra jogosult közül 13 óráig 24,9% szavazott a városban, ami 20.097 választópolgár, 15 óráig a szavazók 31.9 százaléka ment el, ami 25.742 embert jelent. 17.30-ig 41,3%-os részvétel volt, ami 33.370 embert jelent. A szavazóhelyiségek este hét óráig várják a választókat.
2016.10.02. 13:34 |
Rendben kinyitott reggel hat órakor mind a 92 székesfehérvári szavazókör - tájékoztatott Laczi Zoltán a Helyi Választási Irooda helyettes vezetője. Székesfehérváron a 80.750 választásra jogosult közül 13 óráig 24,9% szavazott a városban, ami 20.097 választópolgárt jelent, 15 óráig a szavazók 31.9 százaléka ment el, ami 25.742 embert jelent. 17.30-ig 41,3%-os részvétel volt, ami 33.370 embert jelent. A szavazóhelyiségek este hét óráig várják a választókat.

Az első szavazó reggel hat órakor hitelesítette az urnát, az-az egy hivatalos dokumentummal igazolta, hogy üresen zárták azt le.
Székesfehérváron a 80.750 választásra jogosult közül 15 óráig 31.9% szavazott a városban, ami 25.742 választópolgárt jelent. Összehasonlításul a 2004-es kétkérdéses népszavazáson 15 óráig a választásra jogosultak 27.9%-a szavaztott Székesfehérváron, míg a 2008-as, vizitdíjjal kapcsolatos népszavazáson 36%-volt a voksolók aránya 15 óráig. 17.30-ig 41,3%-os részvétel volt Székesfehérváron, ami 33.370 embert jelent. A 2004-es népszavazáson 38,9%-os részvételi arány volt a városban 17.30-ig, míg a 2008-as népszavazáson a választásra jogosultak 47,1%-a adta le voksát eddig az időpontig Székesfehérváron.
Október 2-án reggel fél hatkor már készen álltak a választópolgárok fogadására szavazókörökben a szavazatszámláló bizottság tagjai: elő kellett készíteniük az eszközöket, iratokat, ellenőrizni kellett az urnákat és a termet, majd reggel hat órakor az első szavazó hitelesítésével zárták le az urnákat. Este hétkor, a szavazás után pedig minden nem felhasznált eszközt kötegelni kell és a jegyzőkönyvek készítését is el kell kezdeniük készíteni. A szavazatok közül először az érvényes és érvénytelen szavazatokat különítik majd el és az érvényes szavazatokat addig számolják, míg egymás után kétszer ugyanaz a szám jön ki.

Az Országgyűlés május 10-én rendelte el a kormány által kezdeményezett népszavazást, amelyet Áder János köztársasági elnök október 2-ára írt ki. A kérdés úgy szól: "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?" Országos népszavazás legutóbb 2008-ban volt. Azóta változott a választási eljárási törvény, illetve most vasárnap mindössze egy kérdésre kell válaszolniuk az állampolgároknak. 2004-ben kettő, míg 2008-ban három kérdésre kellett választ adni.
Szavazni csak személyesen, érvényes személyazonosító igazolvánnyal és lakcímigazolvánnyal, vagy a lakcímet vagy személyi azonosítót tartalmazó személyazonosító igazolvánnyal lehet. A választópolgár a személyazonosságát bármilyen típusú személyi igazolvánnyal igazolhatja. A szavazatszámláló bizottság elfogadja továbbá az 1998 végétől kiadott lézergravírozott útleveleket, valamint a kártyaformátumú jogosítványokat is. Fontos azonban, hogy ha a személyazonosító igazolvány nem tartalmazza a lakcímet, akkor a lakcímkártyára is szükség van a szavazáshoz.
Mindenki csak a számára kijelölt szavazókörben adhatja le a voksát, ennek helyéről korábban valamennyi választópolgárt tájékoztatták. Lakóhelyüktől eltérő helyen, átjelentkezéssel csak az a 80 ezer választópolgár voksolhat, aki ezt péntek délutánig kérte.
A választáson szavazni kizárólag személyesen lehet. A szavazóhelyiségben csak az a választópolgár szavazhat, aki a névjegyzékben szerepel, a szavazatszámláló bizottság vasárnap már senkit nem vehet fel a névjegyzékbe.
Aki mozgásában akadályozott vagy beteg, írásban mozgóurnát kérhet a szavazáshoz a szavazatszámláló bizottságtól, délután 15 óráig. Aki azonban nem kért, az nem szavazhat ilyen módon akkor sem, ha egy másik, háztartásában lakó választópolgárhoz kiviszik a mozgóurnát.
A választáson valamivel kevesebb mint 8 millió választópolgárt várnak az urnákhoz, közülük több mint 195 ezer fiatal (18-20 éves) lesz jogosult arra, hogy először szavazhasson országos választáson, ők azok, akik a 2014-es önkormányzati választáson még nem voltak szavazókorúak, de az azóta eltelt időben nagykorúvá váltak.