-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Regionális konferenciát tartanak a Fehérvári Kézművesek Egyesületének házában
2015. március 21-én, szombaton délelőtt 10 órától szervezi meg a "Népi Kézműves Közösségek a Közép-Dunántúlon” című regionális konferenciát a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Fehérvári Kézművesek Egyesülete, a Hagyományok Háza támogatásával. A kulturális konferenciának a Fehérvári Kézművesek Egyesületének háza (Rác utca 27.) ad otthont.
2015.03.14. 11:22 |
2015. március 21-én, szombaton délelőtt 10 órától szervezi meg a "Népi Kézműves Közösségek a Közép-Dunántúlon” című regionális konferenciát a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Fehérvári Kézművesek Egyesülete, a Hagyományok Háza támogatásával. A kulturális konferenciának a Fehérvári Kézművesek Egyesületének háza (Rác utca 27.) ad otthont.

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Fehérvári Kézművesek Egyesülete, a Hagyományok Háza támogatásával „Népi Kézműves Közösségek a Közép-Dunántúlon” címmel regionális konferenciát szervez 2015. március 21-én délelőtt 10-től délután 17.30-ig a Rác utca 27. szám alatt található Kézművesek házában. A konferencián való részvétel díjmentes, a szervezők ebédet biztosítanak.
További információ kérhető:
Fehérvári Kézművesek Egyesülete
Tel: 06-20/259-2952
E-mail: kezmuvesek@gmail.com