Regionális és megyei minőségi díjakat adtak át a Gazdaság Házában

Fejér megyei és Közép - dunántúli regionális minőségi díjak átadására került sor a Gazdaság Házában. A pályázat egyik kiírójaként Székesfehérvár Önkormányzata is köszöntötte a díjazottakat a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (FMKIK) által szervezett rendezvényen. Megnyitó beszédében Radetzky Jenő, a kamara elnöke a díjak körül létrejövő összefogást emelte ki: a kamarák az önkormányzatokkal, az oktatás a reálszférával fogott össze.
2008.12.16. 17:43 |
Fejér megyei és Közép - dunántúli regionális minőségi díjak átadására került sor a Gazdaság Házában. A pályázat egyik kiírójaként Székesfehérvár Önkormányzata is köszöntötte a díjazottakat a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (FMKIK) által szervezett rendezvényen. Megnyitó beszédében Radetzky Jenő, a kamara elnöke a díjak körül létrejövő összefogást emelte ki: a kamarák az önkormányzatokkal, az oktatás a reálszférával fogott össze.

Radetzky Jenő, a a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hangsúlyozta, a kamarák számára fontos, hogy a régió meghatározó közéleti szereplői együtt ünneplik a régió jól teljesítő vállalalatait, intézményeit. Az elnök szerint mindez teljes körű összefogás eredményeként valósulhatott meg: a kamarák az önkormányzatokkal, az oktatás a reálszférával fogott össze. "Egyre többen vállalják fel a megmérettetést: ez azt jelenti, hogy van hit, összefogás, minőségkultúra." - emelte ki a kamara elnöke.

Elsőként a 2008. évi Fejér Megyei Minőségi Díjakat adták át. Az idei évben az "ipari termelő ágazat mikro és kis méretű vállalkozások kategóriában" a sárbogárdi Fodor és Molnár Építőipari Szolgáltató Kft., míg a "közszolgálati kategóriában" a martonvásári Pápay Ágoston Általános Iskola, Készségfejlesztő és Speciális Szakiskola, a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Ipari Szakképző Iskola és a szintén székesfehérvári Ezredéves készségfejlesztő Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola kapta a rangos elismerést.

Ez után a Közép-dunántúli Regionális Minőségi Díj 2008 díjazottjai vehették át elismeréseiket. Az ipari termelő ágazat mikro és kis méretű vállalkozások kategóriában a székesfehérvári Füri Tésztaipari és Élelmiszerforgalmazó Kft., közszolgálati kategóriában pedig három székesfehérvári intézmény: a Kossuth Lajos Általános Iskola, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola és a
Vasvári Pál Általános Iskola nyerte a díjat.

A Közoktatási Kiválóság Mintaprojekt díjátadásán is taroltak a székesfehérvári intézmények, a móri Radnóti Miklós Általános Iskola kivételével kizárólag székesfehérvári oktatási intézmények kapták az "Elkötelezettség a kiválóságért" díjat. 

A Közoktatási Kiválóság Mintaprojektben résztvevő intézmények:
Árpád Szakképző Iskola és Kollégium, Felsővárosi Óvoda, Hétvezér Általános Iskola, II. rákóczi Ferenc Általános Iskola, István Király Általános Iskola, József Attila Középiskolai kollégium, Nemes Nagy Ágnes Középiskolai Leánykollégium, Radnóti Miklós Általános Iskola (Mór), Széna Téri Általános Iskola, Tóvárosi Általános Iskola, Vasvári Pál Általános Iskola, Vörösmarty Mihály Ipari Szakképző Iskola, Zentai Úti Általános Iskola.

Gazdaság

  1. Vállalkozói fórum a Hiemer-házban

    Éves beszámolót és vállalkozói fórumot rendezett a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Fejér Vármegyei Szervezete szerdán Székesfehérváron. A vármegyében működő vállalkozások képviselői a szövetség tevékenységéről, aktuális gazdaságpolitikai kérdésekre adandó válaszairól, valamint a vármegye gazdasági helyzetéről szóló előadáson vettek részt a Hiemer-házban.

    2026.03.18.
  2. Fejlesztések a Fehér Alu Kft-né

    A székesfehérvári Fehér Alu Kft. a Demján Sándor 1+1 Program keretében 126 millió forint támogatást nyert el, amelynek segítségével Összesen 312 millió forint értékű technológiai fejlesztést valósít meg. A beruházás célja a gyártási kapacitás növelése, a hatékonyság javítása, valamint a vállalat technológiai hátterének további modernizálása.

    2026.03.17.
  3. Gépipari szakmai roadshow

    A Magyar Gépipari és Energetikai Országos Szövetség és a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara közös szervezésében valósult meg az-az országos roadshow, amely a gépipari, energetikai és védelmi ipari vállalatok számára kíván átfogó képet adni az iparág előtt álló innovációs lehetőségekről, a kutatás-fejlesztési irányokról, a beszállítói piacra jutás feltételeiről, valamint a hazai és nemzetközi értékesítési lehetőségekről.

    2026.03.13.
  4. 12 szakmai díj és új szemlélet - az „emberséges intelligenciában” hisz a fehérvári csapat

    Az idei évben hat Marketing Gyémánt díjat nyert a Vonnák Péter vezette vállalkozás, amellyel a cég már összesen tizenkét szakmai elismerésnél tart. A díjakkal nemcsak kreatív marketingmegoldásokat, hanem több mesterséges intelligenciára épülő projektet is elismertek, ami jól mutatja, hogy a technológiai innováció egyre hangsúlyosabb szerepet kap a hazai marketing- és üzleti gondolkodásban.

    2026.03.11.