-
Don Giovanni a színházban
Már csak néhány jegy kapható az Alba Regia Szimfonikus Zenekar operaprodukciójára. Az Ars Regia bérlet keretében március 27-én, pénteken 19 órától hallható Mozart Don Giovanni operájának hangversenyszerű előadása a Vörösmarty Színházban.
2026.03.16. -
Történelem, művelődés, politika
Könyvbemutatóra invitálja az érdeklődőket a Kodolányi jános Egyetem március 17-én, kedden 15.00 órakor. Az érdeklődők a Történelem, művelődés, politika című tanulmánykötetet ismerhetik meg, amely prof. Dr. Simándi Irén, a KJE Történelem Tanszék korábbi tanszékvezetőjének munkássága előtt tiszteleg.
2026.03.16. -
Vörösmarty Mihályra emlékeztek
Vörösmarty Mihály hatástörténete címmel tartott záró emlékülést a Vörösmarty Társaság a Városházán. A találkozón a költő életművének kiemelten fontos időszakait elemezték az előadók.
2026.03.16. -
Közeledik a Versünnep
Közeledik a Versünnep döntője, amelyre már javában készülnek a fiatal versmondók. A diákok mentorok segítségével dolgoznak azon, hogy a lehető legjobban adják át a választott költemények üzenetét.
2026.03.13.
Rác utcai fényfestéssel indul a Múzeumok Őszi Fesztiválja Fehérváron
A Múzeumok Őszi Fesztiválja országos rendezvénysorozatához idén is csatlakozott a Szent István Király Múzeum: a programok között egészen november 8-ig lesznek előadások, foglalkozások és kalandjátékok minden korosztály számára.
Október 3-4-én, szombaton és vasárnap este 20 órától egészen 23 óráig nézhetjük meg a Tiszta udvar - tarka ház? rendezvényt a Rác utcai tájháznál.
A fehérvári Fényszóró Visual csapata a Palotavárosi Kiállítóhely falait varázsolja színesre.
Csütörtökön délután Mayer Andrea egyiptológus érkezik a Fekete Sas Patikamúzeumba, ahol négyezer éves gyógyszerekről, az óegyiptomi papiruszok receptjeiről tart előadást. Pénteken és szombaton a Múzeum Székesfehérvár történetéről kínál ismeretterjesztő programot: a Csók Képtárban a város török kori helyzetéről dr. Kolláth Ágnes, a Régészeti Intézet munkatársa beszél, a Deák Gyűjteményben pedig Schmöltz Margit „Kő Kövön” – Asszonysorsok Székesfehérvár történetében című könyvét mutatják be. Hétvégén újabb programot kínál a Rác utca: Revák Katalin keramikusművésszel körtesípot lehet készíteni.