-
Közmeghallgatás a szélerőművekről
Székesfehérvár polgármestere csütörtökön közösségi oldalán írt bejegyzésében hívta fel a figyelmet, hogy nem kapott meghívást arra az online fórumra, amelyet a szélerőművek fejlesztésének témájában tartott Csiszár Béla, a Fejér 1-es körzet, így Székesfehérvár országgyűlési képviselője. Dr. Cser-Palkovics András mai, pénteki bejegyzésében arról tájékoztatott, hogy Csiszár Béla felhívta és találkozót kért tőle a témában.
2026.08.28. -
Négy testvérvárosunk ünnepelt
Szép hagyomány, hogy a Királyi Napok idején Székesfehérvárral együtt ünnepelnek városunk testvérvárosainak képviselői is. Idén négy testvérvárosunkból, Gyulafehérvárról, Kranjból, Schwäbisch Gmündből és Szabadkáról érkezett delegáció, hogy részese legyen a Szent István ünnepéhez kapcsolódó összművészeti fesztiválnak.
2026.08.27. -
Felújították a buszmegállót
Hétfő reggel megtörtént a Kassai út és a Nagyszombatú út találkozásánál lévő buszforduló műszaki átadása. Az átalakítások mindegyike az utasok kényelmét és komfortérzetét hivatottak szolgálni.
2026.08.31. -
Könyvkölcsönző automata
A tesztidőszak után augusztus 24-e óta élesben működik a Vörösmarty Mihály Könyvtár könyvkölcsönző automatája a székesfehérvári autóbusz-állomáson. A szerkezet egy csomagküldő automatához hasonlóan működik.
2026.08.28.
Pusztító szél - Viharkárok városszerte
Nyugtalan volt az elmúlt éjszaka a székesfehérvári tűzoltók számára. A hétfő éjjel felerősödő viharos szél miatt az éjszaka folyamán és a reggeli órákban is több esetben kérték a tűzoltók segítségét, elsősorban Székesfehérvár területén. Viharkár miatt ez idő alatt eddig nyolcszor vonultak a tűzoltók. Vértanu utcában és a Berényi úton is fákat döntött ki a viharos erejű szél, mely egész nap rendkívül erős marad. Éppen ezért óvatosságra hívták fel a közlekedők figyelmét is.
2009.10.13. 09:44 |
Nyugtalan volt az elmúlt éjszaka a székesfehérvári tűzoltók számára. A hétfő éjjel felerősödő viharos szél miatt az éjszaka folyamán és a reggeli órákban is több esetben kérték a tűzoltók segítségét, elsősorban Székesfehérvár területén. Viharkár miatt ez idő alatt eddig nyolcszor vonultak a tűzoltók. 23 óra 19 perckor érkezett a jelzés a székesfehérvári tűzoltóságra, hogy Székesfehérváron a Vértanú utcában egy fa az útra dőlt. A körülbelül 20 méteres platánfa az erős szélben gyökerestől fordult ki a hétfői tartós eső miatt felázott földből. A fát a tűzoltók motoros láncfűrésszel feldarabolták, és eltávolították az útról.
23 óra 36 perckor Velencére riasztották a tűzoltókat, ahol bombariadó volt. A tűzoltók a helyszínen biztosítás miatt voltak jelen egészen 2 óra 41 percig, ami alatt a rendőrség átvizsgálta az épületet.
2 óra 35 perckor tűzesetről érkezett bejelentés. Székesfehérváron, a Fogarasi úton egy családi ház fürdőszobájában mosógép gyulladt ki. A lángokat a tűzoltók fékezték meg. A tűz a többi helyiségre nem terjedt át. Az éjszaka folyamán a tulajdonos lánya ébredt fel a füstre, és ekkor látta, hogy ég a mosógép. A mentők a fiatal nőt füstmérgezés gyanújával kórházba szállították.
4 óra 13 perckor Vértesboglárról érkezett segélykérés, ahol egy 5 méteres fa dőlt az útra. A fát a tűzoltók motoros láncfűrésszel darabolták fel.
6 óra 20 perckor Székesfehérvárról érkezett jelzés szintén viharkár miatt. A Berényi út-Kisteleki utca kereszteződésében faág szakadt az útra, amely a négyből három forgalmi sávot elzárt. A tűzoltók itt szintén motoros láncfűrésszel avatkoztak be.
6 óra 33 perckor lakossági bejelentésre a tűzoltók szintén a Berényi úton avatkoztak be. A jelzett helyen egy 15 méter magas nyárfa dőlt a buszmegállóra. A fát a tűzoltók motoros láncfűrésszel kivágták.
7 óra 10 perckor szintén Székesfehérvárról a Harangvirág utcából érkezett bejelentés, ahol egy fűzfa ága szakadt villanyvezetékre. A tűzoltók kiérkezésére az erős szél a faágat lefújta a vezetékről, így itt nem kellett a tűzoltóknak beavatkozniuk.
Szintén 7 óra 10 perckor Agárdról érkezett jelzés, amely szerint az Ezüst utcában egy 20 centiméter átmérőjű ág szakadt vezetékre.
8 óra 36 perckor riasztották a tűzoltókat Székesfehérvárra, a Zombori utcába, ahol egy kétszintes, tetőtér-beépítéses társasház ház tetejét rongálta meg a viharos szél, amely megkezdte az csatornalefolyót, egy darabot le is szakított belőle, és cserepet is elmozdított. A tűzoltók egy lógó csatornadarabot eltávolítottak, az erős szél miatt a tetőre nem tudtak felmenni, ezért a területet körbezárták.
8 óra 39 perckor Tác-Gorsiumba vonultak a tűzoltók, ahol egy 25 méter magas nyárfa hasadt ketté.