-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Pusztavámi néptáncosokkal köszöntik a tavaszt Feketehegy-Szárazréten
Pusztavámi néptáncosok műsorával köszöntik a tavasz eljövetelét szombaton délután a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban. Az évad során az intézmény számos egyéb rendezvénnyel készül, melyekre szeretettel várják Székesfehérvár polgárait és minden kedves vendéget!
2017.04.19. 12:47 |
Április 22-én, szombaton 16.00 órakor kezdődik a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központ tavaszköszöntő programja, amely évadnyitó is egyben. A szabadtéri színpadon a Pusztavámi Német Nemzetiségi Tánccsoport lép fel, a műsorban bemutatkozik a gyermek, a felnőtt és a senior együttes. A rendezvényt a rossz időjárás sem akadályozhatja, hiszen mind a színpad, mind a nézőtér fedett, illetve szükség esetén fűthető is.
Számos egyéb nagyrendezvénnyel készül idén a közösségi központ. Április 28-án lesz májusfa-állítás, majd május 27-én kerül sor a Feketehegy-Szárazréti Majálisra. Június 10-én ismét lesz egészségnap, ugyanezen a napon tartják a hagyományos Borsófesztivált, illetve avatják fel a közösségi ház gasztroudvarát. Terveznek színházi előadásokat is a Vörösmarty Színházzal megvalósuló együttműködés keretében. Augusztusban a Nemzetközi Néptáncfesztivál résztvevői közül Feketehegy-Szárazréten is lesz fellépő csoport. Ismét koncertezik a 100 Tagú Cigányzenekar, szeptember 30-án rendezik meg a hagyományos Szent Mihály-napi Sokadalmat, őszre pedig várhatóan felépülnek az újabb létesítmények, kiszolgálóhelyiségek, melyek további lehetőséget nyújtanak a mozgalmas kulturális élethez.