-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Püspöki áldás a Prohászka templom megújult plébániájára
Vasárnap a megyéspüspök is megáldotta a Vasútvidéki Prohászka - Jó Pásztor Plébánián a most elkészült, új közösségi teret, ahol még 2012-ben kezdődtek a munkálatok. A Prohászka templomhoz közvetlenül kapcsolódó épületrészben egy nagyobb terem, könyvtárszoba, konyha és háztartási helyiség készült el, melynek építését a közösségen túl az egyházmegye és a város is támogatta.
2016.04.03. 13:46 |
Vasárnap a megyéspüspök is megáldotta a Vasútvidéki Prohászka - Jó Pásztor Plébánián a most elkészült, új közösségi teret, ahol még 2012-ben kezdődtek a munkálatok. A Prohászka templomhoz közvetlenül kapcsolódó épületrészben egy nagyobb terem, könyvtárszoba, konyha és háztartási helyiség készült el, melynek építését a közösségen túl az egyházmegye és a város is támogatta.
KÉPGALÉRIA
KÉPGALÉRIA

A Prohászka-emléktemplomban szentmisét celebrált Spányi Antal megyés püspök, melynek során megbérmálta a katekumeneket. Ezt követően áldotta meg az új plébániát.
A felújítás és átalakítás célja volt, hogy olyan közösségi teret hozzanak létre, amely alkalmas arra, hogy az egyre bővülő plébániaközösségnek energiatakarékos, korszerű, összejövetelekre alkalmas teret biztosítson.
Korábban nagyon sok szoba volt a plébánián, de nem volt olyan helyiség, ahol össze tudtak volna gyűlni – mondta Tóth Tamás atya a felújításról. Kialakítottak egy nagyobb helyiséget, kicserélték a nyílászárókat, két új bejáratot is nyitottak, felújították a teljes gépészetet a fűtéssel, vízzel és villannyal együtt. Köszönetet mondott az egyházmegyének és a városnak, de kiemelte azokat az adományozókat is, akik névtelenül támogatták a felújítást. Mint mondta a felújítás önmagában mit sem ért volna a közösség élete nélkül.
Sokszor elhangzik és a Városház téren is olvasható az a Kaszap István idézet, hogy „Van célom”. Vajon meglepő-e az, ami zajlik most Európában és a világban egy több évtizedes értékvesztő folyamat eredményeként? Mi kellene ahhoz, hogy ebből kilábaljunk? - tette fel a kérdéseket a város polgármestere Cser-Palkovics András, amikor egy középkori Fehérvárt ábrázoló metszetet adott át a plébániának. „Az ember közösségi lény és hozzátartozik az életéhez a család, a gyerekek, az unokák a barátok és olyan kollégák, szomszédok, akikkel tudjuk, hogy mi történik. Sokszor elegendő egy szó, egy kérdés ahhoz, hogy a másiknak jobb legyen. Egy városnak pedig feladata, hogy minden közösséget segítsen, ahol a másik embernek támogatást nyújtanak. Mindenkinek van véleménye a világról, de mindenkinek tisztelnie kell a másik véleményét és egy közösség értékeit is, ahol foglalkoznak és törődnek a másikkal. A város minden támogatást megad a közösségeknek, legyen az a Bazilika vagy a Felsővárosi templom felújítása vagy legyen éppen a Prohászka templom plébániája.”


