-
Dés László a MET Arénában
2026. június 17-én, szerdán 20 órától Dés László ad koncertet a székesfehérvári MET Arénában. Az est nemcsak azért ígérkezik kiemelkedő zenei eseménynek, mert a Kossuth-díjas előadóművész, dzsesszzenész és zeneszerző életművének legismertebb darabjai csendülnek fel, hanem azért is, mert a művész több hónapos alkotói szabadságát követően először lép fel.
2026.06.14. -
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
A Psalmus Hungaricustól Háry Jánoson át a Székely fonóig - zárul a Kodály Emlékév
"Halálának 50. és születésének 135. évfordulója alkalmából Országos Kodály Emlékévet hirdettek. Székesfehérvár Önkormányzata úgy érezte, hogy a Közgyűlés által deklaráltan, városunk is egész éves programsorozatot szentel az Emlékév tiszteletére. Ennek megvalósítása során hihetetlen összefogás mutatkozott Fehérváron; intézmények, civilek, alapítványok, kicsik és nagyok működtek, dolgoztak együtt az Emlékév sikeréért.” - fogalmazott Brájer Éva, alpolgármester, aki Székesfehérvár Önkormányzata nevében megköszönte a széles körű összefogást.
„Tisztán emlékszem arra, amikor 1982-ben, a Vörösmarty Színházban Kodály Zoltán születésének 100. évfordulóját ünnepeltük.” - emlékezett ifj. Major István, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója, aki hozzátette, reméli, hogy az idei Emlékév eseményei hasonlóan emlékezetesek maradnak minden egyes résztvevő számára. A december 16-i Székely fonó előadásról elmondta, koncertszerű előadásban hallhatják ezt a remekművet, kiváló szereposztásban, kitűnő szólistákkal, így fellép például a debreceni Kodály Kórus, a székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnázium kórusa, Meláth Andrea és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, Ács János vezényletével, így reméli, hogy az előadás méltó lezárása lesz a Székesfehérvár 2017 Kodály Emlékévnek.
Palócz Réka, a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI igazgatója elmondta; az Emlékév során saját rendezvényeket is szerveztek és mások által megszervezett eseményekbe is bekapcsolódtak. „A zenetanárok és növendékeik is szívesen emlékeznek vissza a Kodály-konferenciára, a Kodály-maratonra és a Gregor József Énekversenyre is” – emelte ki, majd megköszönte a Zenei Nevelésért Alapítvány támogatását.
Kneifel Imre, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI igazgatója örömét fejezte ki, hogy a Székesfehérvár 2017 Kodály Emlékév nagyrendezvényei sok látogatót vonzottak, példaként említette a Háry János előadását, amely Székesfehérváron négy teltházas előadást vonzott és még kettőt Felvidéken, Galántán és Diószegen. Kiemelte, hogy a Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnázium mintegy 500 növendéke - akik heti rendszerességgel adtak elő Kodály-műveket Fehérváron és vidéken - rengeteg értéket kaptak és adtak az Emlékév során.
Hartyányi Judit, a Magyar Kodály Társaság társelnöke köszönetet mondott Székesfehérvár Önkormányzatának a 14 helyszínen – köztük a színházban, templomokban, iskolákban, művelődési házakban, a Városházán, a Nemzeti Emlékhelyen, sportcsarnokokban megvalósult 32 rendezvény támogatásáért. Visszaemlékezett a március 6-án megnyílt kiállításra, melynek anyagát - december 16-ra megjelenő - könyv is őrzi majd, amely Kodály Székesfehérvárhoz fűződő, hosszú időszakot felölelő viszonyáról szól, a 20-as évektől egészen 1966-ig, képi és szöveges emlékekkel, Csitáry-Hock Tamás szerkesztésében. „A Vörösmarty Színházban a Psalmus Hungaricus-szal kezdődött és ugyanott a Székely fonóval zárul a rendezvénysorozat, amelyek szimbolikusan két hatalmas pillérei az életműnek.” – zárta gondolatait Hartyányi Judit.