-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Pontokat vesztett a Vidi
Nem hozott szerencsét a 13. forduló az FC Fehérvár számára, hiszen a Borsodi Liga soros játéknapján nem tudta itthon tartani a három pontot Csertői Aurél alakulata. A Győri ETO FC elleni preztizs-rangadón szebbnél szebb támadásokat vezettek Simekék, a 30. percben Sitku révén vezetést is szereztek a fehérváriak, majd a második félidő nyitányán még az öltözőben "maradtak" a piros-kékek, és Kenesei egyenlített... FC Fehérvár - Győri ETO FC 2-2 (1-0)
Nem hozott szerencsét a 13. forduló az FC Fehérvár számára, hiszen a Borsodi Liga soros játéknapján nem tudta itthon tartani a három pontot Csertői Aurél alakulata. A Győri ETO FC elleni preztizs-rangadón szebbnél szebb támadásokat vezettek Simekék, a 30. percben Sitku révén vezetést is szereztek a fehérváriak, majd a második félidő nyitányán még az öltözőben "maradtak" a piros-kékek, és Kenesei egyenlített. Ezután a vendégek voltak aktívabbak, egészen a 69. percig, amikor egy káprázatos attak végén ismét Sitku mattolta Stevanovics kapust. A Vidi növelhette is volna előnyét, ám Lattenstein kísérletét hatástalanította győri portás, majd a 88. percben Kenesei használta ki a fehérvári védelem megingását, és újra egalizált. A hátralevő percekben a hazaiak eldönthették volna a három pont sorsát, azonban Batyik és Farkas labdája sem talált utat az ETO kapujába.
FC Fehérvár - Győri ETO FC 2-2 (1-0)
Sóstói Stadion, 4000 néző
Vezette: Megyebíró (Szpisják, Tóth)
FC Fehérvár: Tudor - Csizmadia, Kuttor, Koller, Vincze Z. - Bozics, Schwarcz, Farkas - Simek (Alumona, 83.p.), Sitku, Lattenstein (Bartyik, 78.p.). vezetőedző: Csertői Aurél
Győr: Stevanovic - Zsók (Bajzát, 86.p.), Mátyus, Pusztai, Makra - Regedei, Vincze O., Jäkl, Tóth P. - Priskin (Szabó, 83.p.), Kenesei. vezetőedző: Reszeli Soós István
Gól: Sitku Illés (30.,69.) ill. Kenesei Krisztián (46., 88.)
Sárgalap: 1-1