-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Polgármesteri látogatás a Székesfehérvári Tűzoltóságon
A város polgármestere tett látogatást kedden reggel a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságán. Cser-Palkovics András Magosi Lajos tűzoltó ezredes, igazgató meghívására érkezett a laktanyába, ahol a hivatalos megbeszélésen túl kötetlen beszélgetés volt az állománnyal és közösen megtekintették a jelenleg rendelkezésre álló felszereléseket.
2014.07.01. 10:54 |
A város polgármestere tett látogatást kedden reggel a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságán. Cser-Palkovics András Magosi Lajos tűzoltó ezredes, igazgató meghívására érkezett a laktanyába, ahol a hivatalos megbeszélésen túl kötetlen beszélgetés volt az állománnyal és közösen megtekintették a jelenleg rendelkezésre álló felszereléseket.

Tavaly óta nem az önkormányzat, hanem az állam a fenntartója a Katasztrófavédelemnek, azonban ettől még itt van Székesfehérváron. A szolgálatot teljesítők is itt dolgoznak, a város lakóiért dolgoznak, több esetben saját életüket és testi épségüket is veszélyeztetve. Ezért is fontos, hogy felmérjük, miben tudunk egymásnak segíteni, miben tud az önkormányzat támogatást nyújtani – mondta Cser-Palkovics András a Tűzoltóságon történt laktanyabejárás után. „Bízom abban, hogy akár a tűzoltók lakhatási körülményeinek javításában, vagy akár eszközbeszerzés vonatkozásban is segíteni tud a város önkormányzata. Látszik, hogy van néhány sürgető és nagy összegű fejlesztés, ahol valóban közösen kell lobbiznunk egy-egy eszköz beszerzésében, amik több tízmilliós forintos vagy azt meghaladó beszerzési értékkel is bírnak. Ez az a helyzet, amikor a pénz nem lehet indok arra, hogy ezek az eszközök ne kerüljenek beszerzésre. Bízom benne, hogy akár idén, de legkésőbb jövőre, előre tudunk lépni ezen területen” – mondta a város polgármestere.

Magosi Lajos tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató arról beszélt, hogy az önkormányzat és a katasztrófavédelem együttműködése nagyon fontos, és ha ezt összefogással tesszük, akkor hatékonyabban is működünk. A mostani polgármesteri látogatás is azt szolgálta, hogy erősítsük a kapcsolatunkat és feltérképezzük, milyen együttműködésre van lehetőségünk a jövőben. Számítunk az önkormányzat támogatására az állomány elhelyezési körülményeinek javítása kapcsán és arra próbáltunk most megoldást találni, hogy hogyan, milyen módon valósíthatjuk ezt meg a leggyorsabban.

A Székesfehérvári Tűzoltóságon fontos és sarkalatos kérdés, hogy meg lehessen oldani a gépjárművek cseréjét, hiszen a jelenlegi tűzoltóautók többsége már 10-12 éves. A rendkívül jó és alapos karbantartás mellett azonban üzemképesek a járművek. Kisebb-nagyobb kieséssel működnek és persze tartalék szerekkel is rendelkezik a Tűzoltóság, de itt az ideje a gépjárműpark megújításának. „Ennek nyilván országos tervei vannak, az új gépjárműgyártással, hiszen így évente 50 gépjármű gyártására kerül sor, amelyből úgy gondolom majd Fejér megye is részesül és négy-öt éven belül a teljes géppark lecserélődhet.” – mondta Magosi Lajos katasztrófadélemi igazgató. Az önkormányzat a járművek felszerelésében tud segítséget nyújtani és ebben számítunk majd az önkormányzat segítségére, ami pedig égető probléma, hogy Fejér megyében a magasból mentő gépjárművek átlagéletkora 20-21 év és rövid távú tervek között szerepel, egy ilyen jármű beszerzése.