-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Perifériás érbetegséget szűrnek A Szabadművelődés Házában
Május 30-án 9 órától 16 óráig perifériás érbetegség szűrésre várják a fehérváriakat A Szabadművelődés Házába, ahol felmérik a rizikófaktorokat, kockázatbecslést végeznek és boka-kar index mérésre is sor kerül. Az ingyenes vizsgálatokat a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Kórház és a Humán Szolgáltató Intézet szakemberei végzik.
2015.05.20. 14:40 |
Május 30-án 9 órától 16 óráig perifériás érbetegség szűrésre várják a fehérváriakat A Szabadművelődés Házába, ahol felmérik a rizikófaktorokat, kockázatbecslést végeznek és boka-kar index mérésre is sor kerül. Az ingyenes vizsgálatokat a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Kórház és a Humán Szolgáltató Intézet szakemberei végzik.

A részvételhez előzetes regisztráció szükséges, elsősorban az 55 és 70 év közötti korosztály jelentkezését várják. Bejelentkezni május 22-től május 28-ig lehet a +36 70/380 9512-es telefonszámon. A helyszínen vércukorszint mérést, testtömeg index mérést és koleszterinszint mérést is végeznek a szakemberek.

Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok elmondta, hogy célzottan, az 55 és a 70 év közötti korosztályt szeretnék szűrni a perifériás érbetegségek kapcsán. Elmondta, hogy Dr. Tóth László kardiológus főorvosra és csapatára mindig is számíthattak a szűrővizsgálatok kapcsán, ők kezdeményezték azt is, hogy ezúttal kifejezetten a perifériás érbetegségekre koncentráljanak. Székesfehérvár egészségügyi és sporttanácsnoka elmondta, hogy a vizsgálatok ingyenesek, azokat a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Kórház és a Humán Szolgáltató Intézet szakemberei végzik.
A perifériás érbetegség (érszűkület), az általános érelmeszesedés egyik megjelenési formája, melynek esetén a vérkeringési zavar az alsóvégtag ütőerein lép fel. A perifériás érbetegség tünete lehet a hosszan tartó séta utáni vádligörcs, fájdalom, járásnehezítettség. Amikor már elszíneződés, fekély van a vádlin, az már a késői, negyedik stádium a betegségben.
Dr. Tóth László kardiológus főorvos elmondta, hogy a perifériás érbetegség kezelése Magyarországon drámai helyzetben van, nálunk háromszor, négyszer annyi amputáció történik, mint Nyugat-Európában. ennek nemcsak az az oka, hogy a magyar lakosság általános egészségi mutatói is rosszabbak a nyugat-európai lakosokénál, hanem az is, hogy a perifériás érbetegséget gyakran későn észlelik, amikor már nem lehet végtagot menteni. Ezért rendkívül fontos az érbetegségek megelőzése és szűrése. A kórházban uniós támogatásból lehetőség lesz arra, hogy sokkal több diagnosztikát és beavatkozást végezzenek az érbetegségek terén és úgy építik fel az új kórházi struktúrát, hogy az érbetegek ellátása Magyarországon egyedülálló módon és zökkenőmentesen folyjon.