-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Pénteken tartották a Székesfehérvári Bory Jenő Általános Iskola névadó ünnepségét
2014. szeptember 1-től az egykori, 1982 óta működő Tolnai Utcai Általános Iskola új neve Székesfehérvári Bory Jenő Általános Iskola lett. A változás okán, pénteken délután 17 órától névadó ünnepséget rendeztek a Bory Jenő Általános Iskolában, amelyen Dr. Dienesné Fluck Györgyi tanácsnok is részt vett. Az eseményen szoboravatásra is sor került. A névváltoztatás mellett az idei tanévben további újdonság a kosárlabda irányultságú osztály elindítása is.
2014.09.19. 18:36 |
2014. szeptember 1-től az egykori, 1982 óta működő Tolnai Utcai Általános Iskola új neve Székesfehérvári Bory Jenő Általános Iskola lett. A változás okán, pénteken délután 17 órától névadó ünnepséget rendeztek a Bory Jenő Általános Iskolában, amelyen Dr. Dienesné Fluck Györgyi tanácsnok is részt vett. Az eseményen szoboravatásra is sor került. A névváltoztatás mellett az idei tanévben további újdonság a kosárlabda irányultságú osztály elindítása is.
Az 1982-ben létrehozott Tolnai Utcai Általános Iskola több mint 30 éves történetében jelentős változásokon ment keresztül. A Belváros közvetlen közelségében megtalálható intézmény életében az idei, 2014/2015-ös tanév is újdonságot hozott. A Tolnai Utcai Általános Iskolát az intézmény pedagógia programjának átdolgozása nyomán, szeptember 1-től kezdve hivatalosan is Székesfehérvári Bory Jenő Általános Iskolának hívják. A névváltoztatás az iskola és a Bory- család között fennálló szoros kapcsolatnak volt köszönhető. Az évtizedekkel ezelőtt elindított rajz-vizuális nevelésnek köszönhetően a Tolnai Utcai Általános Iskola diákjainak műveit többször is meg lehetett csodálni a Bory-várban, emellett Bory Jenő egyik ükunokája is szintén ebbe az iskolába járt.
Az eseményen Dr. Dienesné Fluck Györgyi tanácsnok is megjelent. „Az intézmény hosszú éveken át oldotta és oldja meg a környező lakótelep gyermekeinek iskoláztatását. A több mint harmincéves tanítói tapasztalatnak és a lelkesedésnek köszönhetően a gyermekek esztétikai nevelését szolgálva életre hívták rajz-vizuális nevelést és a művészettörténeti oktatást. Úgy érzem, az iskola szellemiségét kiválóan tükrözi a névváltoztatás. Az iskola okkal lehet büszke pedagógusaira, mert számos, a szakmájában ismert és elismert, kitüntetett szakembert neveltek ki” – mondta Dienesné Fluck Györgyi.
Ezt követően Bory Jenő szobrát Magony Imre író, valamint Palkovics Dániel, Bory Jenő ükunokája, az iskola egykori növendéke avatta fel. Magony Imre arról beszélt, hogy a mai világban nagy szükség lenne az olyan művészekre, mint Bory Jenő volt. Palkovics Dániel örömét fejezte ki, hogy a névváltoztatással az iskola és a Bory-vár még közelebb került egymáshoz.
A pénteki névadó ünnepségen Mihókné Pluhár Teréz, a Székesfehérvári Bory Jenő Általános Iskola igazgató asszonya köszöntötte a résztvevőket. „A nagy események, melyek velünk történnek, roppant fontosak számunkra. Az iskola nevének megváltozása az intézmény történetében meghatározó. A jeles napok pihenőhelyet jelölnek ki számunkra, ahol végiggondolhatjuk a nagy előd útmutatását” – osztotta meg gondolatait Mihókné Pluhár Teréz, aki köszönetét fejezte ki a Bory- családnak a név felvételéért, illetve, hogy a szobrot ajándékoztak az iskolának.



