-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Pénteken reggel tartotta soros ülését Székesfehérvár képviselőtestülete
Pénteken reggel nyolc órától ülésezett Székesfehérvár képviselőtestülete. Összesen 19 napirendi pontot tárgyaltak, melyből 12 volt nyílt napirend, zárt ülésen pedig ingatlanhasznosítási ügyekkel és a Sóstó Természetvédelmi Terület fejlesztéséhez szükséges tervek közbeszerzéséről döntöttek.
2015.01.30. 08:52 |
Pénteken reggel nyolc órától ülésezett Székesfehérvár képviselőtestülete. Összesen 19 napirendi pontot tárgyaltak, melyből 12 volt nyílt napirend, zárt ülésen pedig ingatlanhasznosítási ügyekkel és a Sóstó Természetvédelmi Terület fejlesztéséhez szükséges tervek közbeszerzéséről döntöttek.

A Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskolával városi tulajdonú, már nem használatos tárgyi eszközök selejtezéséről döntött a testület. Ugyancsak városi eszközök használatáról szólt az-az előterjesztés, melyben az orvosi ügyeletet ellátó Alba Családorvosi Egyesület, a kistérség, a város önkormányzata és a Humán Szolgáltató Intézet köt vagyonhasználati szerződést.

A CIVINET programhoz való csatlakozásról is döntött a testület. A program egy évek óta létező Európai Úniós kezdeményezés, mely a városi mobilitás megszervezését segíti. Ebben az évben indul a CIVITAS 2020, melyhez Brighton, Sabadell, Kaunas, Zágráb és Székesfehérvár venne részt. A hárommillió euróval támogatott projekt keretében fenntartható mobilitási terv, közlekedésbiztonsági vizsgálatok szerepelnek, de foglalkoznak a nulle emissziójú járművekkel is a résztvevők. Az együttműködés elnökségébe Mészáros Attila alpolgármestert delegálta a város önkormányzata.
A nem egészen fél órás közgyűlés végén dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntét fejezte ki sokéves munkájáért Demeter Zsófia múzeumigazgatónak, aki a múlt héten nyújtotta be lemondását a vezetői pozícióról.