-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Pénteken avatják Demeter Vilmos emléktábláját a Széchenyi István Szakközépiskolában
2015. március 20-án, pénteken délelőtt 11 órakor avatják fel Demeter Vilmos emléktábláját a Gróf Széchenyi István Szakközép- iskolában. A kezdeményezéshez volt sporttársak és iskolatársak is csatlakoztak, akik a sportcsarnokban egy Vili bácsit ábrázoló domborművet szeretnének elhelyeztetni emléktáblával, amelynek avatását a szeptemberi Széchenyi napokon kívánnák megtenni.
2015.03.17. 16:14 |
2015. március 20-án, pénteken avatják fel Demeter Vilmos emléktábláját a Gróf Széchenyi István Szakközépiskolában. A kezdeményezéshez volt sporttársak és iskolatársak is csatlakoztak, akik a sportcsarnokban egy Vili bácsit ábrázoló domborművet szeretnének elhelyeztetni emléktáblával, amelynek avatását a szeptemberi Széchenyi napokon kívánnák megtenni.

Március 20-án, pénteken délelőtt 11 órakor tartják Demeter Vilmos, Székesfehérvár díszpolgárának, a fehérvári kosárlabda sport megalapítójának az emléktábla avatóját a Gróf Széchenyi István Szakközépiskolában. Aki ismerte Vili bácsit, tudja, hogy emberi nagysága felejthetetlen nyomot hagyott a városnak, volt diákjainak, az általa nevelt sportolóknak, valamint a sportszerető fehérvári közösségnek. Ennek apropóján a régi tanítványai szeretnének méltó emléket állítani Vili bácsinak, hosszú, emlékezetes munkásságának. Ez okból kezdeményezték, hogy emlékhely készüljön a Gróf Széchenyi István Szakközépiskola sportcsarnokában Vili bácsi tiszteletére, valamint a sportcsarnok „Demeter Vilmos Sportcsarnok” néven működhessen a jövőben.
A sportcsarnokban egy Vili bácsit ábrázoló domborművet szeretnének elhelyeztetni emléktáblával, amelynek avatását a szeptemberi Széchenyi napokon kívánnák megtenni. A sportcsarnokot szeretnék olyan műszaki állapotba hozni, hogy alkalmas legyen a dombormű valamint a felirat felhelyezésére, aminek forrását szintén az adományokból szeretnék fedezni. Ehhez szeretnék a régi tanítványai és sporttársai kérni a volt tanítványok, sportolók, sportot szerető, Vili bácsit ismerő polgárok anyagi támogatását.
Az adományok javasolt mértéke magánszemélyektől 2 000 - 10 000 Ft. Természetesen ettől eltérő mértékű - kevesebb, több - összeggel is támogatható az emlékmű. Cégektől, intézményektől, sportegyesületektől anyagi forrásaik függvényében várják támogatásukat. Az adományokat az alábbi bankszámlaszámra várják:
Bankszámla száma: 11773360-01425705
Címzett megnevezése: Vili bácsi