-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
A jelen hangjai - így kezdődött a szimfonikusok PartiTúra ifjúsági koncertsorozata
A hangok és a kortárs zene világában Dobri Dániel, az ARSO kortárs művészeti vezetője, zeneszerző kalauzolta a közönséget.
Friss alkotásokkal, a jelenkor magyar zeneszerzőinek műveivel ismerkedhettek meg a fiatalok a PartiTúra évindító előadásán. A jelen hangjai között Dobri Dániel kalauzolta a hallgatóságot, akik először „vonatra szálltak”. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar vonósai Balogh Máté Bahnmusik művével indították a koncertet, amelyben egyetlen fúvós, a vasutas szerepét vállaló Dávid József klarinétos adott tárcsával zöldutat és fújta az indulást jelző sípot az egyre gyorsuló, majd megérkező vasparipának. A mű különlegessége az volt, hogy minden zenész saját szólamot játszott, jelképezve ezzel is az óriási gép összetettségét, alkatrészeinek összehangolásával működő járművet. A dallamok szárnyán a következő állomás Kanada volt.
Hollós Tamás Empressions két brácsára és kamarazenekarra készült darabja, amelyben egy oboa és egy klarinét szólalt meg, egy képzeletbeli találkozást idézett meg az őslakos Blackfoot indiánokkal. A különleges hangulatú művet követően visszatértünk Európába. Tóth Péter Balkán Concertante művéből néhány taktust együtt muzsikált a zenekar és a közönség, amelynek tagjai magukkal hozott hangszereikkel, azaz a tenyerükkel tapsolták a táncba hívogató szinkópa ritmust Tihanyi László karmester vezényletével.
A PartiTúra ifjúsági koncertsorozat áprilisban zárul, amikor Beethoven világával ismerkedhetnek meg a fiatalok. A házigazda és a karmester Dobszay Péter Junior Prima díjas karmester lesz.