-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
PartiTúra 2. – az operák világába kalauzolta a gyerekeket az Alba Regia Szimfonikus Zenekar
Újra megteltek a széksorok az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Szabadságharcos úti székházában szerdán délelőtt.
Óvodások és iskolások sokasága kísérte figyelemmel a második PartiTúra koncertet, melyen az operák világába vezették be őket Mozart: Figaro lakodalma és a Don Giovanni, valamint Rossini: A sevillai borbély című zeneművével.
„Az opera egy csodálatos műfaj! Operabarátnak lenni rang, öröm és egy életre szóló élvezet. Ez azt jelenti, hogy az embernek vannak kedvenc énekesei, szereplői, darabjai, és ahogy az étlapról választunk különböző finomságokat, úgy válogathatunk a zenedarabok, a koncertek között is. Ez egy csodálatosan izgalmas dolog!” – fogalmazott Dobszay Péter, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője.
Szó volt többek között az opera nyitányának szerepéről – ennek bemutatására a Figaro lakodalma bevezetőjét adta elő a zenekar Sugár Nátán, az ARSO karmestere vezényletével. Elhangzott továbbá, hogy az operákat leggyakrabban eredeti nyelven éneklik, fontos tudni azonban, hogyan érthetjük meg a zeneművek szövegét, tartalmát és milyen eszközök segítenek ebben. A koncertek előtt mindig érdemes a tartalmi leírást átolvasni, hogy tudjuk, mire számíthatunk az előadáson és hogyan ismerjük fel a szereplőket. Az operaénekesek hangja a különleges adottságok és a felkészültség összejátéka, hiszen a szereplőnek egy egész zenekart kell „túlénekelnie” – mindezek érzékeltetésére Oszvald Balázs és Gyömörei Fruzsina énekesek is megörvendeztették a közönséget.
A PartiTúra sorozatnak további két része lesz még 2026 januárjában A jelen hangjai, illetve áprilisban az Egy nap Haydn mesterrel címmel. A Zenekar maximálisan elégedett a koncertek látogatottságával – mondta kérdésünkre Dobszay Péter. Minden programot összesen kilenc alkalommal játszanak el Székesfehérváron és Dunaújvárosban, és az előadások túlnyomó többsége teltházas. A kedvező tapasztalatok alapján a sorozat a jövőben is folytatódik majd.