Parmalat Hungária: közel a felszámolás

Elutasította a bíróság a Parmalat Hungaria csődvédelmi kérelmét, mivel a cég azt nem a megfelelő bíróságra, vagyis nem az elutasításról első fokon döntő megyei bíróságra, hanem a táblabíróságra adták be. Az elutasító döntés jogerőre emelkedett. A felszámolás megindítását már csak az akadályozza, hogy a Parmalat fizetésképtelenségi nyilatkozatában bizonyos tartozásokat és határidőket vitatnak a cég vezetői. Az egyeztető tárgyalásra jövő héten kerül sor, míg a bíróság március közepére már kijelölné a felszámolót is - tudta meg a Magyar Hírlap.

2004.03.09. 11:52 |

A csődvédelmi kérelem beadása előtt egyébként a Fejér Megyei Bíróság február 27-én utasította el a csődeljárást kizáró felszámolás felfüggesztésére szóló kérelmet. Így a Parmalat felszámolását már csak a nem egyértelmű fizetésképtelenségi nyilatkozat akadályozza. Erről azonban a cég és a termelők képviselői jövő héten egyeztetnek.

Az adatszobában a lap információi szerint nagy a forgalom, vagyis komoly érdeklődés mutatkozik a Parmalat megvétele iránt. A lehetséges vásárlók között vannak a hazai piacon már ismert és ismeretlen cégek is. Az első ajánlatot egyébként a hitelező tejtermelők és az olasz Catone csomagolóipari cég által alapított A-Tej Kft. adta be. A tejtermelők általi megvásárlást egyébként az agrártárca is támogatná, Szanyi Tibor miniszter ugyanis elmondta, hogy számukra szimpatikus az, hogy a tejtermelők valamilyen módon szerepet kapjanak a fehérvári üzem vezetésében.

Gazdaság

  1. A fehérvári Ikarus szállítja Szkopje új elektromos buszflottáját

    Az Ikarus sikeresen lezárta történetének legnagyobb elektromos buszbeszerzését. A közbeszerzési eljárás lezárultát és a szerződés jogilag kötelező érvényűvé válását követően 150 elektromos buszt és 75 töltőállomást szállítanak Észak-Macedónia fővárosába és az ország számos városába.

    2026.08.12.
  2. Megérkeztek a midibuszok

    Szerdán megérkeztek Magyarországra a Goldi Mobility Kft. által Székesfehérvár részére szállítandó Zonson GTZ6859BEVBF elektromos midibuszok - írja a Magyarbusz Info. A 8,5 méter hosszú járműveket nettó 126,23 millió forintos darabonkénti vételáron szerzi be Székesfehérvár.

    2026.08.06.
  3. Befizette Székesfehérvár a szolidaritási hozzájárulás aktuális részletét

    Átutalta a szolidaritási hozzájárulás idei harmadik részét Székesfehérvár. Amint a polgármester Facebook bejegyzésből kiderül, idén még 3,6 milliárd forintot kell befizetnie a városnak.

    2026.07.23.
  4. Megnyitott a Little BEAT étterem a Városház téren

    Little BEAT néven csütörtökön megnyitott a Városház téren Székesfehérvár legújabb étterme. Az egykori Bierbauer-ház helyén 2010 óta a Pátria étterem működött egészen tavaly év végéig, amikor a lejáró bérleti szerződés miatt kötelezően pályáztatni kellett a helyiséget. A pályázatot a Fehérvár Gast Kft. nyerte, mely többek között a Beat éttermet is évek óta nagy sikerrel üzemelteti a városban.

    2026.07.23.