-
Kórházi felügyelő tanács tagokat keresnek
Nyilvános felhívást tett közzé az egészségügyi intézmény. Olyan egészségügyi területen tevékenykedő társadalmi szervezetek jelentkezését várják, amelyek részt kívánnak venni az egészségügyi intézmény kórházi felügyelő tanácsának munkájában. Jelentkezni 2026. június 30-ig lehet.
2026.05.21. -
Fehérvár köszöntötte katonáit
Évtizedes hagyományokhoz híven és a Magyar Honvédelem Napjához kötődően Székesfehérvár Önkormányzata gálaesttel köszönte meg a helyőrségben szolgáló katonák áldozatos munkáját. Az ünnepség keretében idén is átadták Székesfehérvár városának rangos elismerését, a Sipos Gyula-díjat, valamint a Gyuricza-emlékgyűrűt.
2026.05.19. -
Drogdílereket fogtak el
Hét kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe Fejér vármegyében. Seregélyesi, perkátai és fehérvári személyeket gyanúsítanak azzal, hogy tiltott szert árultak. Többek között több mint egy kg kristályos anyagot foglaltak le a rendőrök a házkutatások során.
2026.05.20. -
Kiszáradás határán a Velencei-tó
Kritikusan alacsony a Velencei-tó vízszintje, már a nyár kezdetén 70%-a hiányzik a tó vízkészletének! Hiába a múlt héten lehullott 30 mm-nyi csapadék, jelen pillanatban úgy áll, hogy június közepére elérheti a vízállás Agárdnál a valaha volt legalacsonyabb szintet.
2026.05.20.
Parkolás és csapadékcsatorna építés - ülésezett a város képviselőtestülete
Pénteken reggel tartotta soros ülését a város képviselő-testülete. Elsősorban lakossági kérések miatt bővültek a fizető parkolási övezetek, döntöttek arról, hogy a 2019-es U21-es EB-n, sikeres magyar pályázat esetén három meccset is játszanak a Sóstón valamint csapadékcsatornák építésének közbeszerzési eljárását is elindította a testület.
2016.09.23. 09:51 |
Pénteken reggel tartotta soros ülését a város képviselő-testülete. Elsősorban lakossági kérések miatt bővültek a fizető parkolási övezetek, döntöttek arról, hogy a 2019-es U21-es EB-n, sikeres magyar pályázat esetén három meccset is játszanak a Sóstón valamint csapadékcsatornák építésének közbeszerzési eljárását is elindította a testület.

Döntés született arról, hogy november elsejétől több, belvároshoz közeli utcát csatolnak a fizető zónákhoz. A fizető parkolási övezetek bővítésénél nem a díjbevétel a legfontosabb szempont, hanem a fizető parkolás forgalomszabályozó hatása az elsődleges. Jelenleg szinte képtelenség megállni például a Károly János utcában, a Gyümölcs utcában, a Munkácsy lakótelepen. Sokszor nem csak a lakók képtelenek parkolni ezekben az utcákban, hanem baj esetén még a tűzoltóautó vagy a mentő is nehezen fér el.
Az Esze Tamás utca és az uszoda előtti terület bevonásával kapcsolatban Rácné Földi Judit képviselő adott hangot annak, hogy a rendelő és az uszodalátogatás miatt sokaknak lehet kellemetlensége a parkolással. Molnár Tamás hozzászólásában arról beszélt, hogy kifejezetten lakossági kérésre került be például a Gáz utca a parkolási övezetbe és az elsődleges a lakók érdeke és a kérésük tolmácsolása a város felé. Horváth Tancsa Ágnes a teljesen ingyenes parkolás bevezetését szorgalmazta. Márton Roland arról beszélt, hogy nincs elég parkolóhely a városban, amin a parkolási rendszerrel nem lehet segíteni. A parkolóház szükséges, de óriási a lakossági ellenállás ezen a téren. „Próbáljuk rávenni az autósokat, hogy közlekedjenek biciklivel és használják a közösségi közlekedést. Fölösleges ebben a parkolási rendszerben gondolkozni, mert nem jelent megoldást, hogy állandóan tágítjuk az övezeteket. Ez a kihívás az elkövetkezendő néhány év nagy feladata a városnak.”

Bozai István városgondnok is kiemelte, hogy kifejezetten a lakók kérésére kerültek bevonásra az egyes területek a fizető parkolási övezetekbe, aminek célja, hogy a lakók az olcsó lakossági bérlettel tudjanak parkolni a házuk környékén.
Az autószám folyamatosan nő és ezt a parkolószám növekedése nem tudja követni és látszik, hogy a parkolási problémák nem csak a belvárosban és közvetlen környékén keletkeznek – mondta Cser-Palkovics András polgármester. "Nyilván a parkolási rendszer részben segíthet ezen, de szükséges a parkolóházak építése és az alternatív közlekedési eszközök használatának támogatása. Vitákat vált ki, hogy egy adott terület és a város egészének érdeke nem mindig egyezik ebben a kérdésben. Jelenleg két olyan parkolóház van, aminek előkészítés alatt áll az építése: az egyik a színház mögötti parkolóház, amit a város épít a következő években és tervben van egy magánberuházás a Panoráma Office, volt Alba Regia Szálló mögötti területen."
Elfogadták Fehérvár Gördülő Fejlesztési Tervének módosítását, amit a vizközmű-szolgáltatásról szóló törvény előírásai szerint kötelező elkészítenie a városnak. Ez 15 éves időtávra tervezi az ivóvíz hálózat fejlesztését.
Hatalmas csapadékcsatorna építés kivitelezésére irt ki közbeszerzést a testület
Elindították a Felősváros vízrendezésére vonatkozó fejlesztés közbeszerzését. Az új csapadékcsatorna a Zámoly utcai körforgalomtól, a Kertalja, a Koppány és a Csutora utcákon keresztül éri majd el a Berényi utat, mely így Felsőváros mellett a vezér utcák csapadékvizét is elvezeti. A csatorna olyan nagy lesz, hogy szinte sétálni is lehet majd benne. Az építkezés alatt rengeteg közműkiváltást is meg kell oldania a kivitelezőnek, hiszen hatalmas, 1650mm átmérőjű gyűjtővezetéket kell építeni a föld alatt.
Emléktáblákről is döntöttek
Emléktáblák elhelyezéséről is határozott a testület: a Ciszterci Szent István Gimnázium a Nemzeti Emlékhely északi tégla falán a Magyar Királyok Galériájának folytatásaként szeretné elhelyezni Nagy Lajos király domborművét. A másik emléktábla a vasútállomáson lenne, ami a nemrégiben elbontott „Székesfehérvár állomás II. számú irányítótorony” emlékére kerül majd az A peronra.