-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Párizs levegőjét hozta - hétvégén is látogatható a Czóbel kiállítás
Nemrégiben Czóbel Béla festőművész munkáiból nyílt kiállítás "Párizs levegőjét hozta" címmel a Deák Képtárban. Őt tartjuk az École de Paris egyik legfontosabb alkotójának, Deák Dénes szavai szerint az ő festményei nélkül nem lett volna igazán jelentős a XX. századi gyűjteménye sem. A kiállítás december 4-ig, keddtől vasárnapig, 10–18 óráig látogatható a Városi Képtár Deák Gyűjteményben.
2022.09.02. 19:47 |
Czóbel Béla és Deák Dénes közötti barátság, a gyűjteményben található huszonkét Czóbel alkotás egyaránt indokolta, hogy önálló kiállításon mutassák be munkásságát.
A saját kollekciót öt múzeumból és négy gyűjteményből való válogatás egészíti ki a tárlaton, amely december 4-ig látható a Városi Képtárban.
