Pályázat az Apatini utca burkolatának felújítására
LETÖLTHETÕ pályázati kiírás (.doc)
-
Novemberben is folytatódnak a kézműves műhelyek a Rác utcában
Folytatódnak novemberben is a Fehérvári Kézművesek Egyesületének műhelyfoglalkozásai, szakkörei. Tucatnyi féle kreatív elfoglaltság közül lehet választani, ahova sok szeretettel várják a régi tagokat és az új jelentkezőket egyaránt. Részletek az Egyesület Facebook-oldalán olvashatóak.
2026.11.06. -
Ismét összegyűltek az ARÉV egykori dolgozói - készül az Arcok és épületek című könyv
Éves találkozójukra gyűltek össze pénteken az ARÉV Baráti Kör Egyesület tagjai, hogy egy ebéd mellett értékeljék az idén végzett munkát, s hogy a tagok egy jót beszélgessenek egymással. Mint elhangzott, folyamatban van egy nagyszabású kiadvány készítése is, amely az egykori cég dolgozóit és a vállalat ikonikus épületeit mutatja majd be.
2026.11.06. -
November 19-20-án lehet átvenni a Lombkoronás Székesfehérvár programban elnyert fákat
A "Lombkoronás Székesfehérvár" faültetési programban sikeresen pályázók megkapták az időpontfoglalásról szóló leveleket az elnyert fák és cserjék átvételéhez. A jelentkezés során megadott e-mail címre tájékoztató üzenet érkezik jövő hét elején, melyben elérhető az időpont foglaláshoz szükséges felület.
2026.11.06. -
Több mint ételosztás – november 9-ig Pákozdon is várják az adományokat
A Baptista Szeretetszolgálat idén is megrendezi a hajléktalanokat segítő „Több mint ételosztás” elnevezésű, komplex szolgáltatást nyújtó programját, melynek során a rászorulók egy tál meleg étel mellett ruhát és tartós élelmiszert kaphatnak, emellett szakemberektől kérhetnek segítséget egészségügyi, szociális és jogi ügyeikkel kapcsolatban. Pákozdon is várják az adományokat!
2026.11.06.
-
November 9-én, hétfőn fogadóórát tart Deák Lajosné
Fogadóórát tart Deák Lajosné önkormányzati képviselő: hétfőn 17 órától várja a 11. választókörzetben élőket.
2026.11.06. -
Novemberben három alkalommal várja a közönségkorcsolyázókat a MET Aréna
Az ősz harmadik hónapjában nemcsak a Hydro Fehérvár AV19 és a FEHA19 jégkorongmérkőzésein szurkolhatnak a jeges sportok szerelmesei, hanem maguk is kipróbálhatják milyen érzés a MET Aréna jegén siklani. A korcsolyázás kedvelőit november 7-én, 8-án és 21-én várja az Aréna.
2026.11.06. -
Ismét megszólalnak a harangok a katonahősök tiszteletére
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Alkoss hulladékból állati jó dolgokat! – Indul a Depónia Trash Art pályázata
Indul a Depónia Trash Art Pályázata, amelyben a kreativitásé, a közös ötletelésé és az újrahasznosítható anyagoké a főszerep! A Depónia Nonprofit Kft. felső tagozatos és középiskolás osztályokat hív egy igazán állati alkotókalandra. 150 ezer forint értékű díjazásban részeülnek a nyertes osztályok!
2026.11.06.