-
Gyógyulás egy nap alatt
A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban 2021. óta működik Egynapos Sebészeti Centrum. A részleget félig állami, félig pedig alapítványi forrásból hozták létre. A Fehérvár Televízió Közösen a gyógyításért Fejérben című adventi sorozatának második részében bemutatja a részleget és az is kiderül a magazinból, kik és hogyan vehetik igénybe az egynapos sebészeti eljárásokat.
2025.12.03. -
Emlékdiplomás tanárok köszöntése
Nyugdíjas pedagógusok vehették át emlékdiplomájukat kedden a Hiemer-házban. Székesfehérvár városának hagyományos ünnepségén arany-, gyémánt-, vas- és rubinokleveleket adtak át a pedagógusi életpálya megbecsüléseként. A város közössége nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester fejezte ki köszönetét.
2025.12.02. -
Vállalkozásismereti roadshow Fehérváron
Vállalkozásismereti roadshownak adott otthont az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A rendezvényt Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint a fiatalokért felelős államtitkár nyitotta meg.
2025.12.04. -
Finisben a csomópont átépítése
Gyakorlatilag elkészült, és már csak néhány útburkolati jel felfestése van hátra a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződésének kapacitásbővítő átépítéséből. Várhatóan a jövő hét elejétől lép életbe az új közlekedési rend a csomópontban.
2025.12.04.
"Óvatosan, de bizakodással induljunk neki a következő heteknek!"
Tisztelt Fehérváriak!
Tudom, most sokan azt kérdezik, még többen azt remélik, hogy túlvagyunk a nehezén. Elvonult-e a koronavírus-járvány, visszatér-e az élet a megszokott medrébe? Konkrét választ azonban sajnos ma még nem tudok adni Önöknek, hiszen ez egy olyan sokváltozós egyenlet, mely még hazánk legkiválóbb elméit is bizonytalanságban tartja. Amit viszont egész biztosan tudok, hogy akármi is következik, ha vissza is tér még a koronavírus, készen fogunk állni rá.
Készen állunk, hiszen az elmúlt két hónap megmutatta: Székesfehérvár valóban különleges város, különleges közösség. Olyan összefogást tapasztalhattunk meg, melyre kevés példa volt történetünkben, még kevesebb példa az országban akár közéleti, akár közösségi értelemben.
Készen állunk, mert tudjuk: városunkban a szakemberek rendkívüli minőségben és felelősségtudattal végzik munkájukat. Tapasztalhattuk, hogy a város vállalatai, civil szervezetei nem restek akár anyagi, akár társadalmi felelősséget vállalni Székesfehérvárért. És mindannyian láthattuk: ez a város csapatként tudott cselekedni, ki-ki a maga részét teljesítve a közös kihívásból.
Készen állunk, mert ha végleges ítéletet nem is mondhatunk a járványhelyzet végéről, még ha ennek a gazdasági és társadalmi következményeit nem is látjuk tisztán, most egy picit fellélegezhetünk. Lehetőséget kaptunk arra, hogy ezzel a láthatatlan, parányi ellenséggel vívott harcban megpihenjünk egy kicsit, rendezzük sorainkat és ha kell, felkészüljünk a következő csatára.
Fehérvári Polgártársaim!
Mint minden megpróbáltatás után, most is fontos, hogy mérleget vonjunk a tapasztalatainkból. Láttuk, hogy milyen könnyen és gyorsan romba dőlnek természetesnek vélt kereteink. Láttuk azt is, hogy hogyan állnak helyt azok a hétköznapi hősök, akiknek munkájára csak most szegeződött igazán mindannyiunk tekintete. Éreztük, hogy milyen jelentősége van a társas kapcsolatoknak, a közösségeinknek, iskolának, munkahelynek és családnak egyaránt. Abban az időben, amikor meg kellett hajolnunk a természet ereje előtt, megtanultuk értékelni azt, ami más időben természetes. Őszintén kívánom és remélem, hogy ezeket a leckéket sohasem fogjuk elfelejteni. Bízom abban, hogy Székesfehérváron lesz bennünk annyi bölcsesség, hogy megértjük az elmúlt hónapok néha keserű, néha megható tanulságait, és ezzel adunk értelmet ennek az embert próbáló időszaknak.
Kedves Fehérváriak!
Akár eltűnik a koronavírus, akár visszatér, annyi már bizonyos, hogy gazdasági értelemben hatalmas károkat okozott nekünk. Ezeknek a felmérése és kezelése még mindig csak zajlik, teljes képet pedig még hosszú hónapokig nem kapunk majd. Nyilvánvaló azonban, hogy eredeti terveinket, számításainkat már nem kezelhetjük azzal a magabiztossággal, mint 2020 legelején. Azt azonban megígérhetem Önöknek: sem én, sem csapatom nem fogja feladni a fejlesztéseket, a közös terveket, melyeket egy éve alkottunk, és felelős, óvatos gazdálkodás mellett minden erőnkkel azon leszünk, hogy a város gazdálkodásának biztonsága mellett közös erővel megvalósítsuk azt a várost, melyre Önök adtak nekünk felhatalmazást.
Tisztelt Fehérváriak!
Polgármesterként nehéz, de nagyon megtisztelő feladat volt az elmúlt hónapok viharaiban vezetni közös otthonunkat. Minden erőfeszítésem és döntésem azonban hiábavaló lett volna Önök nélkül, a közösségünk megható, felemelő és rendíthetetlen összefogása nélkül.
Köszönöm tehát Önöknek, köszönöm minden fehérvárinak a helytállást! Lássunk tehát ismét munkához, egyelőre óvatos, de sosem lankadó bizakodással, ahogy eddig is, százezren, egy csapatban!
Cser-Palkovics András
Székesfehérvár polgármestere
