-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Ötven éve praktizáló gyermekorvost köszöntött Székesfehérvár polgármestere
Ötven esztendeje praktizál Dr. Kamarás Erika, a 6. számú gyermekorvosi körzet köztiszteletben álló doktornője. Ez alkalomból Sarló utcai rendelőjében kereste fel a doktornőt dr. Cser-Palkovics András polgármester, Róth Péter alpolgármester, valamint Östör Annamária és Horváth Miklósné önkormányzati képviselők, akik a város közössége nevében gratuláltak és köszönték meg azt az áldozatos munkát, amit az egészségünkért végez.
2015.02.02. 15:27 |

Dr. Kamarás Erika 1965 február 1-jén kezdett praktizálni a 6. számú gyermekorvosi körzetben Székesfehérváron, a mai Budai út 24. szám alatt. Kezdetben gyalog járta a nagy körzetet, ami a Budai úttól a Fiskális útig terjedt, és a Ráchegyet, Mártírok útját és Lövölde utat is magában foglalta. Később a Seregélyesi úti - ma Orvosok Házaként ismert - rendelőben ügyelt, innen költözött a Sarló utcai rendelőbe, ahol ma is gyógyítja a fehérvári gyermekeket.