Ötpróba és készségfejlesztő játékok az V. Kölyök Juniálison

Az előző négy év sikerei után az idei esztendőben is sor kerül a Víziváros kiemelkedő nyári gyermekprogramjára, a Vízivárosi Kölyök Juniálisra. A június 30-i esemény ezúttal is ingyenes lesz, helyszíne pedig a Budai úti OBI áruház parkolója. Az érdeklődőket reggel 9 órától 15 óráig programkavalkáddal várják.
2018.06.28. 16:51 |
Ötpróba és készségfejlesztő játékok az V. Kölyök Juniálison

Dr. Horváth Miklósné, Víziváros önkormányzati képviselője felidézte, hogy 5 éve a LISZI kezdeményezésére indították el a rendezvényt azzal a céllal, hogy a gyerekeken keresztül szólítsák meg a vízivárosi közösséget és közös ünneplésre, barátkozásra invitálják őket.

Elmondta, hogy a gyerekek játékos formában fejleszthetik képességeiket a Kölyök Juniálison, amelynek látogatottsága, népszerűsége évről évre nő. Víziváros önkormányzati képviselője hozzátette, hogy közösségteremtő eseményről van szó, ami sikerrel vizsgázott. Szólt arról is, hogy az ötödik évforduló tiszteletére ovis ötpróbát hirdettek, amire nyolc óvoda jelentkezett. Öt éves gyerekek öt fős csoportokban hajtják végre az ötpróbát, a helyezettek megkaphatják azokat a játékokat, amikkel végrehajtották a feladatokat.
Németh Gábor műsorvezető elmondta, hogy reggel 9 órakor Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjével indul a juniális, majd 9.30-tól Vitéz László bábelőadással kezdődnek a gyerekprogramok. 10.15 órától lesz az ovis ötpróba, majd 11.00 órakor a székesfehérvári Pitypang zenekar ad koncertet. Nyereményjátékot is hirdetnek a Facebook-on Én is fehérvári kölyök vagyok címmel, amelynek a fődíja egy roller lesz.

Németh Gábor elmondta, hogy idén is egy tematikusan kialakított területen fehérvári vállalatok mutatják be tevékenységüket a Kölyök Juniálison. Több nagy cég, így a Fejérvíz, a Depónia, a Széphő és a Városgondnokság szakembereit hívták meg, akik játékos formában ismertetik meg munkájukat a gyerekekkel. A juniálison jelen lesz a honvédség és a rendőrség is.

Fehérvári színes

  1. Tavaszköszöntő ajándékkoncert a sportcsarnokban

    Szendy Szilvi és Peller Károly műsorával várják a nyugdíjasokat március 25-én az Alba Regia Sportcsarnokban. A Szépkorúak Tavaszköszöntőjére ingyenes a belépés, szeretettel várnak minden érdeklődőt!

    2026.03.20.
  2. Harc a paraziták ellen

    Belső ellenségek – harc a paraziták ellen címmel folytatódik a Herbarius programsorozat. Lencsés Rita gyógynövényszakértő március 22-én, vasárnap 16.00 órára várja az érdeklődőket a Fekete Sas Patikamúzeumban.

    2026.03.20.
  3. Város ünnepi díszben

    Egy nagyon izgalmas ismeretterjesztő sétára invitálja az érdeklődőket a Tourinform Iroda. A program olyan 80 évvel ezelőtti nevezetességek, fejlesztések, emlékek nyomán vezet, melyek Szent István halálának 900. évfordulójára készültek. A túra március 21-én, szombaton 15.00 órakor a Tourinform Irodától indul, időtartama körülbelül egy óra.

    2026.03.20.
  4. Tavaszi napéjegyenlőség - pénteken délután köszönt ránk a csillagászati tavasz

    Március 20-án délután 15:46-kor léptünk át a tavaszba. Ma van a tavaszi nap-éj egyenlőség napja. A Nap ekkor pontosan keleten kel és pontosan nyugaton nyugszik és ilyenkor a Föld mindkét féltekéjén a nappal és az éjszaka hossza megegyezik. Az északi félgömbön tavaszi napéjegyenlőségnek, a délin őszi napéjegyenlőségnek nevezik. A két féltekén ez a csillagászati tavasz, illetve a csillagászati ősz kezdete is egyben

    2026.03.20.