-
Gyógyulás egy nap alatt
A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban 2021. óta működik Egynapos Sebészeti Centrum. A részleget félig állami, félig pedig alapítványi forrásból hozták létre. A Fehérvár Televízió Közösen a gyógyításért Fejérben című adventi sorozatának második részében bemutatja a részleget és az is kiderül a magazinból, kik és hogyan vehetik igénybe az egynapos sebészeti eljárásokat.
2025.12.03. -
Emlékdiplomás tanárok köszöntése
Nyugdíjas pedagógusok vehették át emlékdiplomájukat kedden a Hiemer-házban. Székesfehérvár városának hagyományos ünnepségén arany-, gyémánt-, vas- és rubinokleveleket adtak át a pedagógusi életpálya megbecsüléseként. A város közössége nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester fejezte ki köszönetét.
2025.12.02. -
Vállalkozásismereti roadshow Fehérváron
Vállalkozásismereti roadshownak adott otthont az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A rendezvényt Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint a fiatalokért felelős államtitkár nyitotta meg.
2025.12.04. -
Finisben a csomópont átépítése
Gyakorlatilag elkészült, és már csak néhány útburkolati jel felfestése van hátra a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződésének kapacitásbővítő átépítéséből. Várhatóan a jövő hét elejétől lép életbe az új közlekedési rend a csomópontban.
2025.12.04.
Ötödik alkalommal szerveztek civil véradást a Fehérvári Civil Központban
Ötödik alkalommal szerveztek civil véradást a Fehérvári Civil Központban Székesfehérváron, hétfőn délután önkéntes véradókat vártak.
A Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága kezdeményezésére ötödik alkalommal szerveztek civil véradást Székesfehérváron, a Fehérvári Civil Központban. Az esemény megszervezésében részt vettek a civil központok és a vérállátó szolgálatok dolgozói is.
A rendszeres véradásokra azért van szükség, hogy a vérellátás zavartalan maradjon és mindenki azonos feltételekkel férjen hozzá vérhez és vérkészítményekhez.
Az OVSZ munkája a hazai egészségügyi ellátás egyik alapköve, hiszen vérkészítmények nélkül számos beteg felépülése vagy élete válságba kerülhet. A Fehérvári Civil Központban hétfőn olyan 18-65 éves, minimum 50 kg testsúlyú lakosok jelentkezését várták, akik egészségesnek érzik magukat.
Az eseményen részt vett Mészáros Attila alpolgármester, Molnár Tamás, környezetvédelmi és civil ügyek tanácsnoka, valamint Törő Gábor országgyűlési képviselő is.
"Nagyon fontos, hogy ezt a néhány percet odaadjuk az életünkből, mert ezzel életeket tudunk megmenteni. Szeretném megköszönni az Echo Innovációs Műhelynek és a Fejér Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központnak hogy lehetőséget biztosítottak a véradásra, amivel sokan éltek ma is" - mondta el Mészáros Attila alpolgármester.
"Amikor civil szféráról, önkéntességről beszélünk, akkor a véradás az egyik legrégebbi tevékenység, hiszen önkéntesen vállalják az emberek, hogy segítenek másokon. Nem mellékesen pedig a saját egészségüknek is jót tesznek ezzel, hiszen a szervezet működésének is jót tesz a véradás" - emelte ki Molnár Tamás, a környezetvédelmi és civil ügyek tanácsnoka, aki örömét fejezte ki amiatt is, hogy szerencsére egyre több emberhez jut el a véradás lehetőségének híre: míg az első Civil Véradáson alig voltak, ma már azt látni, hogy sorban állnak az emberek. Molnár Tamás tanácsnoka arra is buzdította a fehérváriakat, hogy aki nem élt a mai lehetőséggel, az keresse a helyszíneket és időpontokat az Országos Vérellátó Szolgálat oldalán.
A koronavírus járvány negyedik hullámának közeledtével ismét igen fontossá vált a véradás folyamatosságának biztosítása.
A vér az egyetlen olyan dolog, amit a tudomány jelenlegi állása szerint nem lehet mesterségesen előállítani, így szükség van az emberek közreműködésére. Fontos tudni, hogy a véradók és a vért kapó betegek egészségének védelme érdekében az Országos Vérellátó Szolgálat megelőző intézkedéseket vezetett be, amelyek garantálják a biztonságos véradást.A véradás fontosságára az elmúlt napokban toborzó kampány hívta fel a figyelmet, amelyben részt vett Vargha Tamás országgyűlési képviselő, Kovács Sarolta olimpiai bajnok öttusázó és a helyi szervezetek képviselői is. A cél az volt, hogy minél többen eljöjjenek hétfőn a Fehérvári Civil Központba.
