Ötéves a Székesfehérvári Hallgatói Tanács – jubileumi találkozó tortával

Ötéves fennállását ünnepli a Székesfehérvári Hallgatói Tanács. A szervezet megalakítását a város Önkormányzata azért kezdeményezte a három fehérvári felsőoktatási intézménnyel közösen, hogy igazi összegyetemi hallgatói közösség jöjjön létre. 
2021.10.14. 21:39 |
Ötéves a Székesfehérvári Hallgatói Tanács – jubileumi találkozó tortával

A jelenlegi és korábbi elnökségi tagok csütörtökön délután a nemrég megújult Gyermek- és Ifjúsági Táborban találkoztak. A jubileum alkalmából közösen beszélgettek az elmúlt időszakról és a jövőbeni tervekről.

Öt esztendővel, pontosabban – ahogy Zámbó László Áron jelenlegi elnök prezentációjából kiderült – 1858 nappal ezelőtt, 2016. szeptember 12-én tartotta alakuló ülését a Székesfehérvári Hallgatói Tanács. Tizenkét fiatal ülte körül az asztalt akkor dr. Cser-Palkovics András polgármesterrel, Mészáros Attila alpolgármesterrel és Veres Richárd felsőoktatási tanácsadóval közösen, azzal a céllal, hogy elindítson egy fontos kezdeményezést: a Székesfehérvári Diáktanács mintájára, ami az általános és középiskolás korosztályt szólítja meg, kovácsolja egy közösséggé a három fehérvári egyetem hallgatóit.

A jubileum alkalmából valamennyi jelenlegi és korábbi elnökségi tag Velencén, a fehérvári Önkormányzat által fenntartott és nemrég megújult Gyermek- és Ifjúsági Táborban gyűlt össze egy kis ünneplésre, az elmúlt öt év értékelésére, és a további tervekről is közösen ötleteltek a fiatalok. A résztvevőket Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte, aki a kezdetek óta segíti a Tanács tagjainak munkáját.

Az elmúlt évek azt mutatják, hogy annak az ötletnek, amelyet a fiatalokkal közösen megálmodtunk, volt értelme – kezdte köszöntőjét dr. Cser-Palkovics András. „Egyre több és egyre erősödő felsőoktatási intézmény van a városban, ehhez kapcsolódóan szerettük volna segíteni a diákélet megszervezését a Hallgatói Tanács létrehozásával. Persze akármit álmodtunk is meg annak idején, ebbe a munkát, a tartalmat, az ötleteket, elképzeléseket a fiatalok tették bele. Egy keretet, támpontot tudtunk adni, de ebből önmagában nem lettek volna programok, márpedig mára már hagyományai is vannak a szervezetnek! Köszönöm mindenkinek, aki ebbe a munkába bekapcsolódott! Tudjuk, hogy az egyetemi évekhez sok minden hozzátartozik: egyrészt a tudás megszervezésének igénye és képessége, másrészt pedig az is, hogy igazán fiatalnak, önállónak érezhessék magukat a fiatalok.” – emelte ki Székesfehérvár polgármestere, majd további jó munkát kívánt a tagoknak, és azt, hogy szerezzenek tapasztalatokat, de közben éljék meg közösségként is tartalmasan az egyetemi időszakot.

Az elmúlt öt év élményeit, feladatait és eredményeit Zámbó László Áron elnök összegezte. Prezentációjában a 2016-2017-es év A kezdetek, a 2017-2018-as időszak pedig az Ismerkedés mottót kapta. Ekkor kezdődött az együttműködés a Petőfi Kultúrtanszékkel, amelynek nyitóbulija a Hallgatói Tanács tagjai számára is emlékezetes közös program volt, és ekkor fogalmazódott meg missziójuk, azaz egy összegyetemi hallgatói közösség kialakítása is. 2018-2019 a Szintlépés időszaka volt, amikor az intézmények hallgatói között elkezdődött a „falak igazi lebontása”, és megszülettek az első saját szervezésű programok: a Gólyatúra, a Felsőoktatási Sportnap, vagy éppen a Diákszerda sorozat. 2019 novemberében átalakult a szervezet működési rendje, áttértek – a Diáktanács működésének mintájára – a háromtagú elnökségre, akik valamennyi intézményt képviselve irányították a munkát. A 2019-2020-as év A tettek mezeje volt, amikor egyre nagyobb önállósággal és sikerrel vitték programjaikat – egészen 2020 márciusáig, amikor új időszámítás kezdődött számukra is...

2020-2021 mottója az Erőgyűjtés, amely egy nagy csalódással, a Gólyabál és a Gólyatúra szervezése, előkészítése után ezeknek a programoknak a járványhelyzet miatti lemondásával indult. Ügyesen feltalálták magukat, és online hallgatói programokat – például Honfoglaló, illetve e-sport bajnokságot – szerveztek, hogy egyben tartsák a közösséget. Az idei tanévbe újult erővel vágtak bele, és szerencsére meg tudták tartani a Gólyatúrát is. Terveik között szerepel, hogy Székesfehérvár testvérvárosainak hallgatói szervezeteivel teremtsenek kapcsolatot, illetve együttműködjenek a Diáktanáccsal. „Büszkék lehetünk arra az önállóságra, amilyen szintre eljutottunk, és hogy immár mindenki ismeri a Székesfehérvári Hallgatói Tanácsot, mint szervezetet. Mindeközben barátok lettünk, összetartó csapat vagyunk, akik közösen dolgoznak azért, hogy a városban egy összegyetemi hallgatói közösség működjön.” – összegezte az elmúlt öt esztendőt a szervezet elnöke, Zámbó László Áron.

A születésnapi találkozóról nem hiányozhatott a torta sem, melynek elfogyasztása után az elkövetkező időszakról, annak terveiről és a további fejlődés lehetőségéről beszélgettek, ötleteltek a Székesfehérvári Hallgatói Tanács tagjai.