-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Összetörték az évfolyamkorsót a valétálók a Városház téren
Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézet egyik legszebb, legszentebb hagyománya a Selmecről származó valétálás, ballagás. Szombaton este a valétálók elbúcsúztak az Alma Matertől, a végzős hallgatók fáklyákkal és lámpásokkal vonultak végig Fehérvár utcáin a fáklyát tartó balekok, kohlenbrennerek sorfala között.
2016.05.28. 22:51 |
Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézet egyik legszebb, legszentebb hagyománya a Selmecről származó valétálás, ballagás. Szombaton este a valétálók elbúcsúztak az Alma Matertől, a végzős hallgatók fáklyákkal és lámpásokkal vonultak végig Fehérvár utcáin a fáklyát tartó balekok, kohlenbrennerek sorfala között.
A hagyományoknak megfelelően szombaton este a végzősök iskolájuk előtt sorakoztak fel a fáklyát tartó balekok, kohlenbrennerek sorfala között és a szalamanderes, fáklyás menet a Városháztérre menetelt. A menet elején vitték Magyarország és az intézmény zászlaját, amit a szalamander és a májusfa követett. A végzősök után a volt hallgatók, veteranissimusok, a tanári kar és a vendégek csoportja vonult.
A város nevében Mészáros Attila alpolgármester búcsúzott a végzős hallgatóktól, köszönetet mondva nekik, hogy bíztak Székesfehérvárban. "Köszönöm a dékán úrnak és az intézménynek, hogy az elmúlt években tanítottak titeket, bízom abban is, hogy a diploma átvételét követően megálljátok a helyeteket Magyarországon, vagy szűkebb pátriánkban Székesfehérváron azzal a papírral és azzal a tudással a kezetekben, amit ebben az intézményben szereztetek." - mondta köszöntőjében Székesfehérvár alpolgármestere.
A valétálók nevében Takács Kitti búcsúzott az Alma Matertől. "Mintha tegnap lett volna, hogy 2011 szeptember 3-án átléptem a kollégiumunk küszöbét, ahol mit sem sejtő pogányként bámultam az idősebbeket a szép barna kabátjukat és a kirakós gyűrűjüket. Aztán felgyorsultak az események, írtuk életünk első ZH-it, több-kevesebb sikerrel. Megkeresztelkedhettünk, befogadott minket a közösség. Személy szerint rengeteget köszönhetek a hagyományőrzésnek. Megannyi barátság köttetett a pár év alatt, rengeteg jó élménnyel és emlékekkel gazdagodtam, amit sohasem fogok elfelejteni. de most búcsút intek a híres-neves márványtermünknek, ahol időm nagy részét töltöttem.." - idézte fel az elmúlt éveket Takács Kitti "Mütyűr".
A Valétálók a búcsút követően a Városház téren kört alkotva kortyoltak bele a körbejáró évfolyamkorsóba, majd miután kiürült, a valétaelnök összetörte és a cserepekből mindenki hazavitt egy-egy darabot. Ezután a végzősöket az alsóbb évesek jelképesen kirúgták a városból, végül Valétabál zárta a programot.



