-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Összehegedült Kárpátok - Vizeli Balázs és Mihó Attila szabadtéri koncertje pénteken
Az Összehegedült Kárpátok népzenei nagykoncert megálmodói Vizeli Balázs és hajdani tanítványa, Mihó Attila népi hegedűsök, akik kiemelkedőek a hivatásuk terén. Repertoárjukat a Kárpátok vonulata mentén élő népek zenéjéből állították össze. A felcsendülő dallamokat a szomszédos népek muzsikáján kívül javarészt a sokszínű magyar népzene képezi, melynek dallamanyaga a Kárpát-medence domborzatához hasonló változatosságot mutat.
Az Összehegedült Kárpátok megszólaltatására egy erre az alkalomra verbuválódott zenekari formáció alakult. Vizeli Balázs és Mihó Attila hegedűjátékához társul András Orsolya (ének, gardonok), Istvánfi Balázs (duda), Fekete Márton (brácsák), Zimber Ferenc (cimbalom) és Bognár András (nagybőgő).
A koncert a Nemzeti Kulturális Alap és a Halmos Béla Program támogatásával valósul meg a Csónakázó-tó melletti szabadtéri színpadon, a részvétel ingyenes.