Összefoglaló a fehérváriakat érintő változásokról

Újabb szintre emelkedett a koronavírus-járvány elleni védekezés. Szombattól életbe lépett a kijárási korlátozás, amely további változásokat hozott a mindennapokban. Az új jogszabályi kötelezettségek betartása mellett hétfőtől változik a közösségi közlekedés menetrendje, az igénybe vehető lomtalanítási szolgáltatás, valamint a hét közepétől ingyen utazhatnak az egészségügyben dolgozók.
2020.03.30. 12:06 |
Összefoglaló a fehérváriakat érintő változásokról

Új jogszabályi kötelezettségek és önkormányzati segítség

A szombaton életbe lépett kijárási korlátozással jogszabályi kötelezettséggé vált, hogy minél többen maradjanak otthon! A korlátozások között szerepel, hogy a lakóhely, tartózkodási hely, lakás elhagyása csak alapos indokkal engedélyezett, valamint, hogy az élelmiszerüzletet, drogériát, piacot vagy gyógyszertárat délelőtt 9 és 12 óra között kizárólag a 65 éven felüliek látogathatják. Ettől eltérő idősávban a 65 éven felüliek ezeket az üzleteket nem látogathatják. A rendelet alapján folytatható egyéni sporttevékenység, amely során másoktól legalább másfél méter távolságot kell tartani! Az erre feljogosított hatóságok szabálysértési bírságot szabhatnak ki a rendelkezések megszegése esetén.

Az idős korosztálynak továbbra is kerülnie kell otthona elhagyását, és ha segítségre van szüksége, akkor az Önkormányzat segítségét kérheti. A város telefonos ügyfélszolgálatot működtet, amelyet 07.30 és 18.00 óra között a (22) 537-149, 537-611, 537-612, 537-651 és 537-652–es vonalas, valamint a 06-70-66-99-014 és 06-70-66-99-015 mobilszámon hívhatnak. E-mail: idosellatas@szekesfehervar.hu.

Önkéntesek jelentkezését is várják, aki segíteni szeretne, az onkentes@szekesfehervar.hu címre írjon.

A hét közepéig minden székesfehérvári háztartás megkapja azokat a maszkokat, amelyeket az Önkormányzat vásárolt, hogy segítse a városlakók koronavírus-járvány elleni felelős védekezését. A borítékban található egy tájékoztató, amelyen a legfontosabb információkat olvashatják a fehérváriak.

Szolgáltatások

Hétfőtől a szabadnapokra érvényes menetrend lépett életbe a helyi közösségi közlekedésben, amit a legforgalmasabb autóbuszvonalakon mentesítő járatokkal egészítenek ki. A munkahelyek megközelítése érdekében a 13G, 13 Y, 15Y és 16-os járatok a munkanapi menetrend szerint közlekednek, valamint a 26A jelű járatok a 6, 14, 22 órai műszakváltásokhoz egy-egy rásegítő autóbusz beállításával egészülnek ki. A rásegítő járatok a munkanapi menetrendi időpontban indulnak. Hétfőn és kedden is figyelik a szakemberek az utasforgalmat, és ha szükséges, akkor további autóbuszokat állítanak be.

Szintén hétfőtől a veszélyhelyzet elmúltáig nem lehet igényelni a lomtalanítási szolgáltatást a Depónia Kft-nél. A húsvétig megrendelt lomtalanításokat elvégzi a közszolgáltató. Fontos, hogy a most tavaszra tervezett székesfehérvári társasházi lomtalanítást későbbre halasztották. A rendkívüli időszakban is a megszokott rend szerint végzi a szemétszállítást a Depónia Nonprofit Kft. A cég a tervek szerint mindaddig, míg erőforrásai engedik, nem csökkenti a hulladékszállítás műszaki tartalmát. A városban egyébként valamennyi közszolgáltatónál on-line és telefonon intézhetik ügyeiket az ügyfelek.

A Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálata is elsősorban telefonon és elektronikusan várja a megkereséseket, de indokolt esetben szerdán és pénteken lehetőség van a Kossuth utcában a személyes ügyintézésre is.

A házi gyermekorvosi rendelések beosztása megváltozott. A 65 év feletti házi gyermekorvosok a saját rendelési idejükben telefonon elérhetőek, így tudnak e-receptet felírni, tanácsot adni, és szükség esetén a beteg gyerekeket továbbirányítani. A betegek minden esetben először a saját gyermekorvosukat hívják telefonon. A háziorvosi ellátással összefüggésben a legfontosabb szabály továbbra is az, hogy a betegek telefonon vegyék fel a kapcsolatot háziorvosukkal. A fogszabályozó szakrendelések a Szekfű Gyula utcai rendelőben csak sürgősségi ellátást biztosítanak, hétfőn és csütörtökön délelőtt 8 órától 10 óráig.

Április 1-jétől Székesfehérváron is ingyenessé válik a közösségi közlekedés az egészségügyben dolgozók számára.

Közösen a lelki egészségért

Április első napjaiban videotelefonos családi kapcsolattartás indul a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény egységeiben, Székesfehérváron. Így kívánják könnyebbé tenni azon idős emberek életét, akik hónapok óta nem találkozhattak a családtagjaikkal.

Egyéni online pszichológiai konzultációra lehet jelentkezni az Egészségfejlesztési Irodánál. Azoknak a felnőtteknek és gyermekeknek a jelentkezését várják, akik úgy érzik, hogy a járványügyi helyzet feldolgozásában van szükségük szakember segítségére. Jelentkezni az Egészségfejlesztési Iroda Facebook-oldalán lehet üzenetben, vagy a 70/455-99-30-as telefonszámon.

A tornatermek kapui egyelőre zárva vannak, de a mozgásról otthon sem kell lemondani. A város honlapján, a www.szekesfehervar.hu oldalon a Nyitott tornatermek rovatban olyan videokat találnak, amelyeket a Fehérvár TV készített. Ezeket a gyakorlatsorokat a tv-ben és a honlapon lehet követni, és otthon bárki végezheti.

A kisebbeket és a gyermeklelkű felnőtteket a Vörösmarty Színház művészei várják a Meseszínházban, szigorúan online. Egyed Attila, Tóth Ildikó, Keller János, Ladányi Júlia, Varga Gabriella, Lábodi Ádám mesélnek magyar írók tollából született történeteket. Aki pedig inkább mesefilmre vágyik, Kerkay Rita és Kricsár Kamill animációs filmjét, a Nuka, a világjárót is megnézheti, és várhatja a folytatást.

Több mint hatvan pályázat érkezett a #maradjotthonFehérvár online kihívás első heti témájára. Az üzeneteket egy három fős zsűri díjazta. Az eredményhirdetéssel egy időben kiderült a második kör témájára is, ami ezúttal az otthontanulás lesz. A maradjotthon@szekesfehervar.hu címre várják az ötletes, vicces, szívhez szóló tartalmakat.

A veszélyhelyzetben is folyamatos a fehérváriak tájékoztatása. Az aktuális helyi vonatkozású híreket összefoglaló lakossági tájékoztatót, illetve a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos híreket a városi honlapon, a www.szekesfehervar.hu oldalon, illetve immár a Székesfehérvár applikáción keresztül is figyelemmel kísérhetik.

Közlemények

  1. Hulladékszállítás húsvétkor

    A hulladékszállítás rendje nem, de az ügyfélszolgálat és a hulladékudvarok nyitvatartása változik húsvétkor. A Depónia a lakossági hulladékszállítást 2024. március 29-én, pénteken és 2024. április 1-én, hétfőn is a megszokott ürítési rend szerint végzi. A kukákat a szokásos rend szerint reggel 6 óráig kell kihelyezni.

    2024.03.28.
  2. Parkolás húsvétkor

    2024. március 29-én péntektől egészen 2024. április 1-jén, húsvét hétfőig az I.,II. és III. övezetben díjmentes lesz a parkolás Székesfehérváron. A történelmi belvárosba, ami kiemelt parkolási zóna ezen időszak alatt is csak engedéllyel lehet behajtani és a parkolásért is díjat kell fizetni! Az ingyenes parkolásról mindenki értesül, aki parkolójegyet szeretne váltani, ebben az időszakban nem működnek a parkolóautomaták a városban.

    2024.03.27.
  3. Bővül a biohulladék-gyűjtés

    2024. április 1-től Székesfehérváron két további körzetben - Ybl Miklós és a Királykút lakónegyedben - is elindul a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő gyűjtése. A gyűjtés módjáról és a hulladékgyűjtő edénybe helyezhető hulladékok típusairól ITT tájékozódhatnak!

    2024.03.26.
  4. Áramszünet lesz több utcában

    Az E.ON tájékoztatása szerint március 25-én, 26-án, valamint 27-én és 28-án, hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön áramszünetre kell számítani Székesfehérvár egyes utcáiban. Az érintett területeken kérik a lakosság megértését.

    2024.03.22.