-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Ősbemutatók és tisztelgés a 100 éves Kurtág György előtt
Január 15-én folytatódik az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Kérdezd a Zeneszerzőt! sorozata: az „Ének/Szó” című interaktív koncert egy élő, lüktető zenei párbeszéd a szerzőkkel.
A sorozat célja, hogy közelebb hozza a közönséget a kortárs zeneszerzés izgalmas világához, miközben a hallgatók megismerhetik a darabok mögötti gondolatokat, inspirációkat és zeneszerzői döntéseket is.
A műsorban több darab is ősbemutatóként hangzik el, a közönség most hallhatja először ezeket a kortárs kompozíciókat. A koncert egyik fénypontja Bella Máté Ave Maria című alkotása, amelynek premierje ezen az estén lesz. Kutrik Bence új kompozíciója ugyancsak ezen a koncerten debütál. A programban olyan kortárs darabok is szerepelnek, mint Dragony Tímea Virradás, Hollós Máté In memoria di István Vántus, vagy Madarász Iván Concerto F(L)A — így a koncert egy sokszínű, friss zenei palettát kínál. Az esten közreműködik Celeng Mária szoprán énekesnő, Hámori Zsófia, az ARSO fuvolaművésze és természetesen az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Vezényel Tihanyi László, a házigazda pedig Dobri Dániel. Jegyek ITT vásárolhatók.
Február 2-án a Farkas Ferenc-bérlet újabb hangversenye következik, melynek nyitószáma a magyar kultúra idei nagy ünnepéhez kapcsolódik: február 19-én köszönti a zenei világ Kurtág Györgyöt 100. születésnapja alkalmából. A zeneszerző előtt a Kurtág-zene két nagyszerű előadójának, Kocsis Zoltánnak és Eötvös Péternek ajánlott …quasi una fantasia… című darabjával tisztelegnek a fehérvári szimfonikusok.
A koncerten Dmitrij Sosztakovics két alkotása is helyet kapott: előbb az 1954-ben készült, fergeteges Ünnepi nyitánya, majd a második félidőben az életmű egyik kulcsdarabja, az 1937-ben komponált, monumentális 5. szimfónia csendül fel. Az est műsorát Liszt briliáns Esz-dúr zongoraversenye teszi teljessé. A Kurtág- és a Liszt-mű szólóit a magyar zongoraiskola egyik vezéralakja, Balog József Liszt-díjas zongoraművész szólaltatja meg, az Alba Regia Szimfonikus Zenekart művészeti vezetője, Dobszay Péter Junior Prima-díjas karmester dirigálja.