Öröm újra közösségben lenni! – ismét megrendezték a Vízivárosi Kölyök Juniálist

Két év kihagyás után ismét megrendezték a Vízivárosi Kölyök Juniálist, ez volt a hetedik alkalom. Már a nyitó koncert előtt nagy volt a sürgés-forgás az OBI Áruház parkolójában, kisgyermekes családok sokasága jött el a rendezvényre. A megnyitón Dr. Horváth Miklósné, Víziváros önkormányzati képviselője és dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a vendégeket.
2022.06.25. 12:19 |
Öröm újra közösségben lenni! – ismét megrendezték a Vízivárosi Kölyök Juniálist

A Vízivárosi Kölyök Juniálist a Pitypang zenekar koncertjével kezdték, emellett különféle óriás és ügyességi játékokkal várták a gyerekeket. 

„Különösen örülünk, hogy két év kihagyás után folytathatjuk a hagyományainkat, a Kölyök Juniálist. Kívánom, hogy a mai nap ugyanolyan kellemes és szeretetteljes legyen, ahogy ez minden évben szokott, és kívánom azt is, hogy még sokáig együtt tudjunk lenni a következő években!” – hangsúlyozta dr. Horváth Miklósné, Víziváros önkormányzati képviselője.

„Az én dolgom mindösszesen annyi, hogy nagyon szép napot és nagyon szép heteket, nyári szünetet kívánjak a gyerekeknek, a családoknak.” – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András polgármester, majd hozzátette, valóban öröm, hogy újra lehet ilyen programokat szervezni, amelyekre nagy az igény Székesfehérváron.

Kitelepültek a város közműszolgáltató cégei: a SZÉPHŐ, a Fejérvíz, a Városgondnokság és a DEPÓNIA a tevékenységéhez köthető és a környezettudatosságot hangsúlyozó játékokkal, feladatokkal érkezett a rendezvényre, hogy megismertesse a kicsikkel a mindennapi munkát, annak fontosságát. Ezen kívül találkozhattak a gyerekek rendőrökkel és katonákkal is, akik eszközbemutatókkal, ügyességi játékokkal készültek a programra.

Fehérvári színes

  1. Iskolanyitogatók októberben

    Megkezdődnek a város alapfokú oktatási intézményeiben a nagycsoportosoknak szóló foglalkozások. Az őszi szünet előtt a Vasvári Pál Általános Iskolába hívogatják a leendő elsősöket, míg a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI a szülőknek szóló tájékoztatóval indítja programsorozatát.

    2026.10.14.
  2. Hungarikum koncert

    Nem arról hajnallik címmel ad koncertet a Hungarikum együttes. Az eseményre a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban kerül sor október 15-én, csütörtökön 19.00 órai kezdettel.

    2026.10.14.
  3. Egy Kertész Kertje Fehérváron

    Október 16-án, pénteken 18 órakor az Értékmentők közösségének szervezésében Szomorú Miklós okleveles kertészmérnök, a pilisszentkereszti Egy Kertész Kertje megálmodója érkezik Székesfehérvárra, a Vörösmarty Mihály Könyvtárba, hogy megmutassa, hogyan teremthetünk olyan kertet, amelyben igazán jó lenni! A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

    2026.10.14.
  4. Óvodásból elsős lettem!

    Rendhagyó órával indult a szerdai napjuk a Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium legkisebbjeinek: azokat az óvó néniket várták az iskolába, akik a jelenlegi elsősöket nevelték három vagy négy éven át hittel és szeretettel. A gyerekek egy három részből álló órán mondtak köszöntetet és mutatták be, milyen ügyes iskolásokká váltak az elmúlt másfél hónap alatt.

    2026.10.14.