-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Backstage a zenéről az Öreghegyi Közösségi Házban
A Backstage tavaly novemberben indult, a programsorozat sokféle témát felölelt már eddig: az Apás sztorikban színészek meséltek arról, hogyan egyeztethető össze a művészlét a családi élettel, volt táncbörze, szó esett néphagyományról, szokásokról, a Dúdoló a kisgyermekes családokat szólította meg, és kaphattunk tanácsokat a tavaszi megújuláshoz is.
A program szeptember 12-én, szombaton este hat órakor kezdődik – jó időben a kertben, kedvezőtlen időjárás esetén bent – az Öreghegyi Közösségi Házban.
Elsőként operáról lesz szó – méghozzá standup formájában. Hábetler András társulatával, a FareMidóval lép a Backstage közönsége elé. A FareMido egy baráti társaság, amely azzal a szándékkal jött létre, hogy a zenéről, színházról hasonlóan gondolkodó emberek kötöttségek nélkül hozzanak létre operaelőadásokat, koncerteket olyan újszerű formában, amely nemcsak az operát kedvelőknek, de azoknak is élményt ad, akik még idegenkednek a műfajtól. A Backstage opera standupján – Hábetler András mellett – Fodor Beatrixot és Köteles Andrást hallhatja a közönség.
Az opera után egy másik, sokak szerint szintén rétegműfaj felé fordul a figyelem: Kiss György és Szabó Balázs beszélgetése a kortárs jazz világába kalauzolja a hallgatóságot 19.15-től, majd 20.30 órától „Ez ütős lesz!” címmel az Alba Regia Szimfonikus Zenekar ütős virtuózainak koncertje következik: Horváth Gábor, Kolics Máté és Pálföldi Tamás muzsikál a színpadon.
A programot a Barátság mozi által szervezett kertmozi zárja, este kilenc órától a nagy sikerű Bohém rapszódia című zenés filmet láthatják a nézők. A film a Queen zenéjének és a banda rendkívüli énekesének kirobbanó története. Freddie Mercury fittyet hányt a sztereotípiákra és ellenszegült a konvencióknak, így vált belőle a világ egyik legkedveltebb zenésze. A Queen nem csupán egy zenekar, hanem egy család is volt: máig megihletik a kívülállókat, az álmodozókat és a zene szerelmeseit. (Kedvezőtlen időjárás esetén a kertmozi elmarad.)
Az eseménysorozat a TOP-7.1.1.16-H-ESZA-2019-00452 számú „Backstage – komplex művészeti rendezvények Székesfehérváron” projekt keretében valósul meg. A programra ingyenes a belépés.