-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Operaslágerekkel, nápolyi dalokkal indítja a nyarat az ARSO a Bartók téren
Rossini, Bellini, Donizetti operáinak népszerű részletei és a legismertebb nápolyi dalok nyújtanak feledhetetlen élményt június 20-án a Bartók Béla téren.
A Bel canto címet viselő hangversenyével zárja a 2023-24-es évadot és indítja a nyarat az Alba Regia Szimfonikus Zenekar.
A "bel canto" kifejezés "szép éneklést" jelent, de az európai zene történetében kettős értelme van: egyfelől a 17–19. századi olasz énekművészetet, másfelől az itáliai opera arányos, elbűvölő szépségű, melódiákban gazdag kompozíciós stílusát értjük alatta. Ebbe a varázslatos világba kalauzolja el közönségét az Alba Regia Szimfonikus Zenekar június 20-án.
Az est sztárvendégei a Magyar Állami Operaház neves művészei lesznek: a székesfehérvári közönség nagy kedvence, Kertesi Ingrid Liszt- és Bartók-Pásztory-díjas operaénekesnő, Érdemes és Kiváló művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja, valamint Boncsér Gergely Magyar Arany Érdemkereszt díjjal kitüntetett operaénekes, az Operaház egyik vezető tenoristája. A sokáig emlékezetes zenei élményt ígérő nyáresti koncert dirigense az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, Dobszay Péter Junior Prima-díjas karmester lesz.
A június 20-ára meghirdetett szabadtéri koncertet rossz idő esetén június 22-én tartja meg a Zenekar. A jegyek már elérhetők az arso.jegy.hu oldalon.