-
Fehérvári orvosokra szavazhatunk
Hatvanhárom székesfehérvári orvos neve szerepel az idei Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj várományosai között. Arról, hogy ki kaphatja meg a rangos elismerést, a szakmai zsűri mellett a fehérváriak is dönthetnek. A szavazás március 16-ig tart, s a díj oldalán nyomon követhető a szavazás legfrissebb állása.
2026.03.16. -
Tisztelgés a hősök előtt
A Városház téren utcaszínházi előadással, koszorúzással, József-napi vásárral, flashmobbal, a Zichy ligetben pedig huszártáborral idézték meg a forradalmi hangulatot március 15-én Székesfehérváron. Az ünnepi programok délután folytatódnak a Városház téren és a Zichy ligetben is.
2026.03.15. -
Diplomaosztó a Kodolányin
Diplomaosztó ünnepséget rendezett a Kodolányi János Egyetem. Ebben az esztendőben háromszáz hallgató vehette át diplomáját.
2026.03.13. -
Magyarországnak igaza lesz?
Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettessel, Székesfehérvár országgyűlési képviselőjével beszélgetett a MCC Székesfehérvári Képzési Központjának legutóbbi ismeretterjesztő programján.
2026.03.13.
Online konferenciával emlékeztek Fejér megye és Opole vajdaság 20 éves együttműködésére
„Ünnepség a távolban” - ahogy arra a konferencia mottója is utal, online konferenciával ünnepelték Fejér megye és Opole vajdaság 20 éves együttműködését szerdán a Megyeháza Címertermében.
Fejér megye és Opole vajdaság vezetőit és a résztvevőket Mateusz Figiel, a Nemzetközi Együttműködési és Régió Promóciós Főosztályának igazgatóhelyettese köszöntötte.
Fejér megye és Opole vajdaság együttműködésének 20 éves évfordulója alkalmából Andrzej Buła, Opolei vajdaság marsallja, az Opole vajdaság igazgatósági tagja, Dr. Molnár Krisztián, Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és Rafał Bartek, az Opolei Vajdaság Közgyűlés elnöke mondtak ünnepi beszédet.
„Számunkra nagyon fontos a jubileumi évforduló, amelynek személyes megünneplését sajnos a világjárvány felülírta. De nagy örömmel tölt el, hogy ha online módon is, de együtt tudjuk ünnepelni ezt a fontos eseményt.”- hangsúlyozta beszédében Dr. Molnár Krisztián. A közgyűlés elnöke felelevenítette a lengyel néppel közös történelmi összefonódásunkat és a kapcsolatfelvétel kezdeteit. Majd összefoglalta az együttműködés fő területit, a kölcsönös diákcsereprogramokat, a kulturális események, a Barátság Napok és az EU Staféta eseményeit, melynek személyesen is részese volt. Amit ennél is fontosabbnak tartott, hogy ez alatt az idő alatt személyes kapcsolatok és barátságok alakultak ki a lengyel féllel. Mint mondta: ezt kívánja folytatni a jövőben is.
A beszédeket követően olyan személyek elevenítették fel előadásaikban a 20 éves testvérmegyei együttműködést, akik a kapcsolat ápolásában aktív szerepet töltöttek be. Tóth Erika, volt Fejér megyei képviselő, a Nemzetközi kapcsolatok tanácsnoka „Fejér megye és Opole Vajdaság – Testvérmegyei kapcsolatának 2007-2014 közötti időszakát idézte fel prezentációjában. Opole vajdasági és a Fejér megyei képviselők 20 éves együttműködését Kołodziej Hubert, az Opolei Vajdaság Külföldi Kapcsolatok, Turisztika és Régió Promotálása Bizottság elnöke mutatta be. Mateusz Figiel - Nemzetközi Együttműködési és Régió Promóciós Főosztályának igazgatóhelyettese az Opolei vajdaság és Fejér megye 20 éves együttműködéséről tartott prezentációt. Bobory Zoltán, Fejér Megye Díszpolgára, a Vörösmarty Társaság elnöke, költő „A magyar- lengyel irodalmi és kulturális együttműködésről tartott előadásában megemlékezett a közelmúltban elhunyt Wójcik Januszról, VÁR-díjas lengyel költőtársáról. A regionális könyvtárak együttműködését Tadeusz Chrobak, az Opolei Vajdaság Közkönyvtár igazgatójának mutatta be előadásában. Straszewski Andrzej, a Klub Polonia elnöke pedig „a magyar-lengyel együttműködésről beszélt a lengyel nemzetiség szemszögéből.
A konferencián jelen a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal vezetői részéről jelen volt Hajnalné Dr. Szecsődi Zsuzsanna, megyei aljegyző valamint meghívott vendégként a Vörösmarty Mihály Könyvtár képviseletében Burianne Tarró Edit igazgató és Márky Balázs osztályvezető.
A konferencián elhangzottakat Dr. Kovács Zoltán, megyei jegyző összegezte. Az évforduló alkalmából a konferenciát mindkét fél egy közös ünnepi pillanattal, jubileumi tortavágással zárta. Opole vajdaság az évfordulón különböző kulturális programok szervezésével is népszerűsíti a magyar-lengyel kapcsolatok ápolását Opoleban.
forrás: fejer.hu