-
Fehérvári döntő a fővárosban
A Fehérvár Kiskút TK játékosai, a háromszoros bajnok Tóth Amarissa és az első felnőtt bajnoki döntőjét játszó Fenyves Gréta csapott össze a Nemzeti Edzésközpontban. A szövetség tájékoztatása szerint Fenyves bátran kezdett, nyomás alatt tartotta a világranglista 260. helyén álló riválisát, és 6:2-re hozta az első szettet.
2025.12.21. -
Erősített a MÁV Előre
A bajnoki és Magyar Kupa-címvédő MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata Ivan Zvicerrel erősítette meg játékoskeretét. A székesfehérvári együttesnek azért volt szüksége a 27 éves, montenegrói ütőjátékos leigazolására, mert csapatkapitánya, az albán Redjo Koci két hete Katarba szerződött.
2025.12.21. -
Sportos évzáró a Bregyóban
A 101 éves ARAK idén is a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban tartotta hagyományos, karácsonyi évzáró rendezvényét. Az ünnepi műsor mellett díjazták az egyesület bajnokait és kiemelkedő eredményeket elért sportolóit.
2025.12.16. -
Évzáró a Volánnál
Világbajnoki sikert, valamint számos aranyérmet is magukénak tudhatnak az Alba Volán Öttusa Szakosztály ifjú sportolói. Az egyesület pénteken este tartotta évzáró rendezvényét.
2025.12.15.
Olimpiai Reménységek Tornája Székesfehérváron
Karácsony és Szilveszter között újabb rangos, nemzetközi utánpótlás kosárlabda tornának ad otthont Székesfehérvár. Az Olimpiai Reménységek Tornáján nyolc ország U16-os nemzeti együttese vesz részt, Magyarország mellett Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Ausztria, Szlovénia, Ausztria és Románia legjobbjai is tiszteletüket teszik a koronázó városban.
2014.12.18. 15:33 |
Karácsony és Szilveszter között újabb rangos, nemzetközi utánpótlás kosárlabda tornának ad otthont Székesfehérvár. Az Olimpiai Reménységek Tornáján nyolc ország U16-os nemzeti együttese vesz részt, Magyarország mellett Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Ausztria, Szlovénia, Ausztria és Románia legjobbjai is tiszteletüket teszik a koronázó városban.
A Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia az Alba Regia SC-vel, a Magyar Olimpiai Bizottsággal és az Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségével közösen, 2014. december 27-30. között nagyszabású kosárlabdatornát rendez Székesfehérváron, a Vodafone Sportcentrumban. Az Olimpiai Reménységek tornáján a régió legjobb U16-os együttesei vesznek majd részt. A rendezvény sajtótájékoztatóján Mészáros Attila, Székesfehérvár Alpolgármestere elmondta, örül neki, hogy ismét nemzetközi tornát rendez a város.

Kiss Norbert sportért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy egy fiatal magyar sportolónak nem lehet nagyobb büszkeség annál, mint hogy a magyar nemzeti színeket képviselje egy rangos világeseményen, és az ilyen tornák kifejezetten elősegítik azt, hogy a magyar kosárlabdázók a későbbiekben felnőtt szinten is ott lehessenek a legjobbak között.
Mészáros Lajos, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének utánpótlás szakmai koordinátora közölte, tulajdonképpen a Visegrádi Négy Nemzet Tornáját bővítették ki, ehhez a MOB és a NOB is hozzájárult, így ez a korosztály igazán rangos ellenfelekkel mérkőzhet meg a jövő évi Európa-bajnokság előtt.

Dávid Kornél szerint nagyon fontosak ezek a kupák, ha azt akarjuk, hogy a jövőben a magyar férfi válogatott nagy világeseményen szerepelhessen. Az Alba Regia SC elnöke hangsúlyozta, hogy az ilyen nemzetközi események is jelzik, nem véletlenül van az egyesületnek olyan létesítménye, mint a Vodafone Sportcentrum, hiszen a csarnok tökéletesen alkalmas arra, hogy nemzetközi tornáknak adjon otthont, évről évre, de hozzátette, az Akadémiának is nagyon fontosak ezek az események.
Matus Gábor, az Olimpiai Reménységek Tornájának sportigazgatója elmondta, nagyon örülnek a rendezés lehetőségének, és bízik benne sokan kilátogatnak majd a két ünnep között a Vodafone Sportcentrumba, ahová a belépés természetesen díjtalan lesz.
OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK TORNÁJA PROGRAM:
Székesfehérvár, 2014.12.27-30.
Vodafone Sportcentrum
2014. december 27.
12.45 Lengyelország-Szlovákia
15.00 Szerbia-Ausztria
16.45 Megnyitó ünnepség
17.30 Magyarország-Csehország
19.45 Szlovénia-Románia
2014. december 28.
13.00 Szlovákia-Szerbia
15.15 Csehország-Szlovénia
17.30 Románia-Magyarország
19.45 Ausztria-Lengyelország
2014. december 29.
10.30 Csehország-Románia
12.45 Szlovákia-Ausztria
15.00 Magyarország-Szlovénia
17.15 Lengyelország-Szerbia
2014. december 30.
09.00 A4-B4
11.15 B3-A3
13.30 A2-B2
15.45 B1-A1
17.30 Záróünnepség.