Október 5-én, szombaton lesz a mellrák elleni séta a Belvárosban

Hagyományosan ismét megrendezik a mellrák elleni sétát október 5-én, szombaton Székesfehérvár Belvárosában. A tizedik alkalommal meghirdetett esemény célja változatlan: felhívni a figyelmet a szűrővizsgálatokon való részvételre, ami akár életmentő is lehet. A résztvevők 9 órától gyülekeznek az Országalmánál, majd a 10 órakor kezdődő megnyitó után indul a séta a Fő utcán.
2024.10.01. 06:36 |
Október 5-én, szombaton lesz a mellrák elleni séta a Belvárosban

Magyarországon évente mintegy 7000 új mellrákos beteget diagnosztizálnak, közülük mintegy 2000-en halnak meg a betegségben, ami egyébként korai stádiumban kiszűrhető és gyógyítható.

Az október 5-i mellrák elleni fehérvári séta célja, hogy évről évre felhívjuk a hölgyek figyelmét: egészségük védelme érdekében rendszeresen vizsgáltassák meg magukat és a köztes időszakokban végezzenek önvizsgálatot is – mondta Östör Annamária egészségügyi tanácsnok, aki szeretettel invitált mindenkit a szombati rendezvényre.

Bár az esemény középpontjában a mellrák elleni küzdelem szerepel, ez a közös séta remek alkalmat ad arra is, hogy a daganatos betegségek megelőzése, a betegséggel küzdők és a támogató családtagok is figyelmet kapjanak.

A Fejér Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője, dr. Krisztián Erika a sajtótájékoztatón elmondta, a szűrővizsgálatokkal már korai stádiumban felfedezhetők bizonyos betegségek, és ez a daganatos megbetegedésekre fokozottan igaz. Minden daganatnak van egy fejlődési menete, amely az első időszakban tünetmentes, panaszt nem okoz. A mellrákot a mammográfiával már nagyon korai stádiumban ki lehet szűrni, és az időben elkezdett gyógykezeléssel nagyobb esélyt adunk a gyógyulásnak. A főosztályvezető hozzátette, a 45-65 év közötti korosztály kétévente kap meghívót mammográfiai szűrésre. Sajnos, még mindig nagyon alacsony a megjelenési arány, bár a múlt évhez képest emelkedő a tendencia. Tavaly a meghívottak 38 %-a jött el, az idei évi eddigi adatok szerint már 39 %. Arra bíztatott mindenkit, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel egészségük védelmében.

A betegségben érintett Kovács Szilvia televíziós szerkesztő-riporter gyógyulásának történetével arra hívta fel a figyelmet, hogy az időben felfedezett mellrák gyógyítható. Azért szükséges az önvizsgálat és a szűrővizsgálaton való részvétel egyaránt, mert a betegség, sajnos nemcsak a 45 és 65 év közötti korosztályt érinti. A mellrák elleni sétán az egészségügyi szakma képviselői, a civil szervezetek, a nyugdíjas klubok mellett a város sportolói is rendszeresen részt vesznek. Horváth Éva, az Alba Fehérvár marketingvezetője hozzátette, az október 5-i programon a kosárlabda és kézilabda nagycsapat, az utánpótlás sportolói családtagjaikkal és a klub képviselőivel közösen vesznek részt.

A nap részletes programját dr. Keresztury Lászlóné, a Székesfehérvári Egészségfejlesztési Iroda szakmai vezetője ismertette. Mint mondta, október 5-én, szombaton 9 órakor kezdődik a gyülekező az Országalmánál, amelynek során a résztvevők megkapják a sétát jelképező, rózsaszín lufikat és szalagokat. A Püspöki Palota sarkánál található külön sátorban, szintén már 9 órától egészen a séta végéig mammográfiás vizsgálatra kérhetnek időpontot azok a hölgyek, akik magukkal hozzák a szűrésre szóló meghívót, de bárki kérhet tanácsot, információt. A megnyitó 10 órakor kezdődik, majd a köszöntőket követően indul a séta az Országalmától. A menet a Fő utcán, majd a Mátyás király körúton halad és a Liszt Ferenc utca felől érkezik vissza a Városház térre. Szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt, és kiemelten azokat is, akik saját esetükkel tudnak példát mutatni másoknak.

Fehérvári színes

  1. Iskolanyitogatók februárban

    Az iskolába készülő nagycsoportosokat vidám, mozgalmas farsangi foglalkozásokkal, a szülőket informatív tájékoztatókkal, iskola- és módszertani bemutatókkal várják február hónapban a város általános iskoláiban.

    2026.02.02.
  2. MCC Vitázz!

    Nem hangos, hanem érthető, érveket felsorakozató és meggyőző is – ez a lényege a Mathias Corvinus Collegium által életre hívott, középiskolásoknak szóló vitaversenynek, amelynek regionális fordulóját Székesfehérváron tartják. Az MCC Székesfehérvári Képzési Központjában zajló hétfői rendezvényen Östör Annamária, a központ vezetője és Barbarics Péter, a Vitaakadémia vezetője köszöntötte a tíz elődöntős csapatot.

    2026.02.02.
  3. Szeretetkaland 2026

    A Házasság Hete alkalmából 2026-ban is elindul a Szeretetkaland, a Székesfehérvári Egyházmegye online kapcsolaterősítő programja jegyes- és házaspárok számára. A több mint tízéves múltra visszatekintő kezdeményezés heti, otthon elvégezhető feladatokkal segíti a párokat abban, hogy tudatosan időt és figyelmet ajándékozzanak egymásnak, és megújítsák kapcsolatukat.

    2026.02.02.
  4. Farsangfarki felvonulás Fehérváron

    Február 15-én, vasárnap rendezi hagyományos farsangfarki mulatságát a Szabad Színház Székesfehérvár Belvárosában. Lesz maskarás felvonulás, tél kitáncolás, játékos fánkevő verseny, hagyományos bőgőtemetés és kiszebáb égetés is. Az évtizedes múltra visszatekintő farsangfarki programra minden jelmezest várnak!

    2026.02.02.