-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Október 13 és 20 között lehet égetni Székesfehérváron - vasárnap tilos!
Székesfehérvár Megyei Jogú Város közigazgatási területén - a helyi jelentőségű védett természeti terület kivételével - az avar és növényi hulladék nyílttéri égetése október 13-án csütörtöktől, október 20-án csütörtökig 8.00 és 20.00 között engedélyezett, vasárnap azonban tilos az égetés! Nyirkos, vizes leveleket kérjük ne égessenek, legyünk tekintettel egymásra!
Komposztáljon égetés helyett!
Komposztáljon égetés helyett!
2016.10.11. 08:14 |
Székesfehérvár Megyei Jogú Város közigazgatási területén - a helyi jelentőségű védett természeti terület kivételével - az avar és növényi hulladék nyílttéri égetése október 13-án csütörtöktől, október 20-án csütörtökig 8.00 és 20.00 között engedélyezett, vasárnap azonban tilos az égetés! Nyirkos, vizes leveleket kérjük ne égessenek, legyünk tekintettel egymásra!
Égetés helyett sokkal könnyebb és tisztább komposztálni, ha nem tudja hogyan kell, kattintson ide!
Égetés helyett sokkal könnyebb és tisztább komposztálni, ha nem tudja hogyan kell, kattintson ide!

Az avar és kerti hulladék égetése 18. életévét betöltött, cselekvőképes személy által vagy felügyelete mellett, a tűzvédelmi előírások betartásával végezhető úgy, hogy az égetéssel, az égetés hősugárzásával környezeti, vagyoni kár nem okozható és az égetés az emberi egészséget nem veszélyeztetheti, a tüzelőanyag az emberi egészségre ártalmas égésterméket kibocsátó anyagot nem tartalmazhat.
A nedves, frissen levágott levelek, gallyak égetése fokozott füstképződéssel jár, amely balesetveszélyt, légzési nehézségeket okozhat. Mindenkit arra kérnek, úgy gyújtson tüzet, hogy az a környezetére veszélyt ne jelentsen, növényi hulladék közelében más éghető anyag, épület ne legyen. A kerti égetést minden esetben felügyeljék, mert az esetlegesen feltámadó szélben a lángok pillanatokon belül tovább terjedhetnek.