-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Nyuszisimogatót szerveznek Húsvéthétfőn a HEROSZ Állatotthonban
Remek családi programmal köszöntik a tavaszt a HEROSZ Fehérvári Állatotthonában. Április 6-án, Húsvéthétfőn 14.00 órától rendezik meg a hagyományos nyuszisimogatót, és kreatív, kézműves foglalkozásokkal is várják a gyerekeket. Az alapanyagot a szervezők biztosítják, a programra ingyenes a belépés, melyre várnak minden kedves érdeklődőt.
2015.04.01. 15:21 |
Remek családi programmal köszöntik a tavaszt a HEROSZ Fehérvári Állatotthonában. Április 6-án, Húsvéthétfőn 14.00 órától rendezik meg a hagyományos nyuszisimogatót, és kreatív, kézműves foglalkozásokkal is várják a gyerekeket. Az alapanyagot a szervezők biztosítják, a programra ingyenes a belépés, melyre várnak minden kedves érdeklődőt.

A házi kedvencek tartása sok-sok örömöt ad, ugyanakkor óriási felelősséggel is jár, ami különösen nagy hangsúlyt kap Húsvét környékén. Minden kisgyermek szeretne nyuszit kapni, az élő állat azonban nem ajándéktárgy. Ennek jegyében évek óta sikerrel, sok kisgyermekes család örömére szervezi meg nyuszisimogató programját a HEROSZ Fehérvári Állatotthona.
A hagyományosnak mondható rendezvény április 6-án, hétfőn 14.00 órakor kezdődik a Takarodó út 5. szám alatti állatotthonban. A gyermekek ezúttal is aranyos élő nyuszikkal találkozhatnak, akiket lehet szeretgetni, simogatni. Az előző évekhez hasonlóan idén is lehetőség lesz kreatív alkotó tevékenységre. A kicsiket kifestők, színezők várják, a nagyobbak készíthetnek kanálcsibét, papírtyúkot, guriganyulat. Az alapanyagot a szervezők biztosítják, a programra ingyenes a belépés.