-
Legyünk minél többen
Jelképes, 500 forintos jegyárakkal várják a szurkolókat és minden futballszerető fehérvárit szombaton a szezonbeli utolsó, Diósgyőr elleni hazai Vidi-meccsre. A C1-C6, illetve D1-D6 szektorokba váltható meg a kedvezményes belépő. Ezzel is azt szeretné segíteni a város, hogy minél többen biztassák május 18-án 17.45 órától a csapatot.
2024.05.13. -
13. TESZ futás
Tizenharmadik alkalommal rendezi meg az Alba Regia Atlétikai Klub, a Depónia Nonprofit Kft-vel és az Önkormányzattal közösen a Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért futóversenyt május 20-án, pünkösdhétfőn.
2024.05.13. -
Tisztesség, fegyelem, becsület
A székesfehérvári Senshi Karate-Do Egyesület szervezésében közel 200 versenyző részvételével rendezték meg a II. Senshi Kupát. A verseny több korosztályban, három páston zajlott az István Király Általános Iskolában.
2024.05.14. -
TESZ futás pünkösdkor
Immár 13. alkalommal rendezik meg a TESZ futást és a Depónia futást, melyet ezúttal is az Alba Regia Atlétikai Klub, a Depónia Nonprofit Kft. és Székesfehérvár Önkormányzata közös szervezésében valósul meg.
2024.05.13.
Nyitott Tornatermek várnak mindenkit 2012-ben is Székesfehérváron
Székesfehérvár Önkormányzata 2012 januárjától továbbra is díjmentes sportolási lehetőséget kínál a Nyitott Tornatermek program keretében. A sportprogramokon a helyszínen felvett tiszta talpú sportcipőben vagy tornacipőben, sportöltözetben és a megfelelő saját sporteszköz (asztalitenisz ütő, tollaslabdaütő) biztosításával lehet résztvenni.
Részletek a cikkben!
2012.02.02. 12:57 |
Székesfehérvár Önkormányzata 2012 januárjától továbbra is díjmentes sportolási lehetőséget kínál a Nyitott Tornatermek program keretében. A sportprogramokon a helyszínen felvett tiszta talpú sportcipőben vagy tornacipőben, sportöltözetben és a megfelelő saját sporteszköz (asztalitenisz ütő, tollaslabdaütő) biztosításával lehet résztvenni.
HÉTFÕ
17.00 - 17.45 OVIS - TORNA (5-6-7 éves ÓVODÁSOKNAK ajánlott, nemre való tekintet nélkül) (Általánosan átmozgató TORNA) István Király Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Kelemen Béla utca 30/a.)
KÉPGALÉRIA feltöltés alatt
17.00 - 19.00 FLOORBALL (10 évesektől ajánlott, nemre való tekintet nélkül)
Csakis szigorított játékszabályok betartásával! (pályára kapukat, ütőket és labdát biztosítunk)
Munkácsy Mihály Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Munkácsy Mihály utca 10.)
17.00-17.45 NYUGDÍJASOK GYÓGYTORNÁJA (MOZGÁSTERÁPIÁS GYÓGYTORNA) megelőzés jelleggel. Széna Téri Általános Iskola tornatermében (Szfvár, Széna tér 10.) Bejárat az iskola főbejáratán.
17.00-17.45 GYÓGYTORNA NYUGDÍJASOKNAK (MOZGÁSTERÁPIÁS GYÓGYTORNA) megelőzés jelleggel. Kossuth Lajos Általános Iskola (kis) tornatermében (Szfvár, Pozsonyi út 99.) Bejárat az iskola főbejáratán!
18.00-19.30 RÖPLABDA (13 évesektől ajánlott, nemre való tekintet nélkül)
Bugát Pál Tagintézmény tornatermében, egész teremben (Székesfehérvár, Gyümölcs utca 15.)
18.30-19.30 ZENÉS GIMNASZTIKA ÉS NÕI KONDI TORNA (Általánosan átmozgató TORNA)
Széna téri Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Széna tér 10.)
19.15-20.15 NÕI KONDI TORNA (Általánosan átmozgató TORNA)
István Király Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Kelemen Béla utca 30/a.)
KEDD
16.30-17.30 REHABILITÁCIÓS TORNA Szív és érrendszeri betegek részére, preventív jelleggel is (orvosi felügyelettel)! A rehabilitációs tornába újonnan bekapcsolódni kívánók keddenként 15.30-tól jelentkezhetnek a helyszínen! Deák Ferenc Szakképző Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Károly János utca 32.)
KÉPGALÉRIA feltöltés alatt
16.45-17.30 MOZGÁSTERÁPIÁS GYÓGYTORNA a cardiovasculáris megbetegedések megelőzése érdekében.
Táncsics Mihály Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Batthyány utca 1.)
17.00-17.45 CUKORBETEGEK GYÓGYTORNÁJA (gyógytornász által vezetett egészségjavító gyógytorna) Hunyadi Mátyás Tagintézmény tornatermében (Bejárat: Székesfehérvár, Petőfi Sándor utca felöli bejáraton)
17.00-18.00 MOZGÁSTERÁPIÁS GYÓGYTORNA a cardiovasculáris megbetegedések megelőzése érdekében. Vizivárosi Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Budai út 90.)
17.30-18.30 REHABILITÁCIÓS TORNA Szív és érrendszeri betegek részére, preventív jelleggel is (orvosi felügyelettel)! A rehabilitációs tornába újonnan bekapcsolódni kívánók keddenként 15.30-tól jelentkezhetnek a helyszínen! Deák Ferenc Szakképző Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Károly János utca 32.)
KÉPGALÉRIA feltöltés alatt
18.00-19.00 ALAKFORMÁLÓ NÕI KONDI TORNA ÉS ZENÉS GIMNASZTIKA (Általánosan átmozgató TORNA) Kossuth L. Ált. Isk. (nagy) tornatermében (Szfvár, Pozsonyi út 99.) Bejárat az udvar felöli tornatermi oldalsó ajtón.
18.30-19.30 ALAKFORMÁLÓ NÕI KONDI TORNA ÉS ZENÉS GIMNASZTIKA (Általánosan átmozgató TORNA) Vörösmarty M. Ált. Isk. FARKASVERMI ÚTI TAGISKOLA tornatermében (Székesfehérvár, Farkasvermi út 2.)
19.15-20.45 TOLLASLABDÁZÁS 3 pályán, egész teremben (6 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül) István Király Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Kelemen Béla utca 30/a.)
KÉPGALÉRIA feltöltés alatt
20.00-21.30 TOLLASLABDÁZÁS 4 pályán, egész teremben (6 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül) Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Sziget utcai tornatermében (Székesfehérvár, Sziget utca 1.)
SZERDA
17.00-17.45 OVIS - TORNA (5-6-7 éves ÓVODÁSOKNAK ajánlott, nemre való tekintet nélkül) (Általánosan átmozgató TORNA) István Király Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Kelemen Béla utca 30/a.)
KÉPGALÉRIA feltöltés alatt
17.00-19.00 FLOORBALL Csakis szigorított játékszabályok betartásával! (pályára kapukat, ütőket és labdát biztosítunk) Munkácsy Mihály Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Munkácsy Mihály utca 10.
18.00-18.45 GYÓGYTORNA NYUGDÍJASOKNAK (MOZGÁSTERÁPIÁS GYÓGYTORNA) megelőzés jelleggel. Zentai Utcai Általános Iskola tornatermében (Szfvár, Zentai utca 8.) Bejárat az iskola főbejáratán
KÉPGALÉRIA feltöltés alatt
18.45-19.45 ZENÉS GIMNASZTIKA ÉS NÕI KONDI TORNA (Általánosan átmozgató TORNA) Széna téri Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Széna tér 10.)
19.00-20.00 NÕI KONDI TORNA (Általánosan átmozgató TORNA) Zentai Utcai Általános Iskola tornatermében: (Szfvár, Zentai utca 8.) Bejárat az iskola főbejáratán
KÉPGALÉRIA feltöltés alatt
CSÜTÖRTÖK
16.30-17.30 REHABILITÁCIÓS TORNA Szív és érrendszeri betegek részére, preventív jelleggel is (orvosi felügyelettel)! A rehabilitációs tornába újonnan bekapcsolódni kívánók keddenként 15.30-tól jelentkezhetnek a helyszínen! Deák Ferenc Szakképző Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Károly János utca 32.)
KÉPGALÉRIA feltöltés alatt
16.45-17.30 NYUGDÍJASOK GYÓGYTORNÁJA (MOZGÁSTERÁPIÁS GYÓGYTORNA) megelőzés jelleggel. Széna Téri Általános Iskola tornatermében (Szfvár, Széna tér 10.) Bejárat az iskola főbejáratán!
16.45-17.30 MOZGÁSTERÁPIÁS GYÓGYTORNA a cardiovasculáris megbetegedések megelőzése érdekében. Táncsics Mihály Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Batthyány utca 1.)
17.00-18.00 MOZGÁSTERÁPIÁS GYÓGYTORNA a cardiovasculáris megbetegedések megelőzése érdekében. Vizivárosi Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Budai út 90.)
17.30-18.30 REHABILITÁCIÓS TORNA Szív és érrendszeri betegek részére, preventív jelleggel is (orvosi felügyelettel)! A rehabilitációs tornába újonnan bekapcsolódni kívánók keddenként 15.30-tól jelentkezhetnek a helyszínen! Deák Ferenc Szakképző Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Károly János utca 32.)
KÉPGALÉRIA feltöltés alatt
17.30-18.30 MOZGÁSTERÁPIÁS GYÓGYTORNA a cardiovasculáris megbetegedések megelőzése érdekében. Táncsics Mihály Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Batthyány utca 1.)
17.45-18.45 GYÓGYTORNA NYUGDÍJASOKNAK (MOZGÁSTERÁPIÁS GYÓGYTORNA) megelőzés jelleggel. Kossuth Lajos Általános Iskola (kis) tornatermében (Szfvár, Pozsonyi út 99.) Bejárat az iskola főbejáratán!
18.00-19.30 RÖPLABDA (13 évesektől ajánlott, nemre való tekintet nélkül) Bugát Pál Tagintézmény tornatermében, egész teremben (Székesfehérvár, Gyümölcs utca 15.)
18.30-19.30 ALAKFORMÁLÓ NÕI KONDI TORNA ÉS ZENÉS GIMNASZTIKA (Általánosan átmozgató TORNA) Kossuth L. Ált. Isk. (nagy) tornatermében: (Szfvár, Pozsonyi út 99.) Bejárat az udvar felöli tornatermi oldalsó ajtón)
19.15-20.15 NÕI KONDI TORNA (Általánosan átmozgató TORNA) István Király Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Kelemen Béla utca 30/a.)
PÉNTEK
17.30-18.30 ALAKFORMÁLÓ NÕI KONDI TORNA ÉS ZENÉS GIMNASZTIKA (Általánosan átmozgató TORNA) Vörösmarty M. Ált. Isk. FARKASVERMI ÚTI TAGISKOLA tornatermében (Székesfehérvár, Farkasvermi út 2.)
19.00-21.30 TOLLASLABDÁZÁS 4 pályán, egész teremben (6 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül) Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Sziget utcai tornatermében (Székesfehérvár, Sziget utca 1.)
19.30-21.00 TOLLASLABDÁZÁS 4 pályán, egész teremben (6 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül) Vasvári Pál Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, György Oszkár tér 3.)
KÉPGALÉRIA feltöltés alatt
20.00-21.30 ASZTALITENISZ 14 asztalon, egész teremben (8 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül) Németh László Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Salétrom utca 4.-6.)
SZOMBAT
09.00-12.00 TEREMLABDARÚGÁS (7 éves kortól, fiúknak ajánlott) tiszta talpú sportcipőben lehet csak focizni! Kossuth Lajos Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Pozsonyi út 99.) Bejárat az udvar felöl!
09.00-12.00 TEREMLABDARÚGÁS (14 éves kortól, fiúknak ajánlott) tiszta talpú sportcipőben lehet csak focizni! Vörösmarty Mihály Szakközépiskola tornatermében (Székesfehérvár, Balatoni út 143.) Bejárat az udvar felöl!
KÉPGALÉRIA feltöltés alatt
09.30-10.30 ALAKFORMÁLÓ NÕI KONDI TORNA ÉS ZENÉS GIMNASZTIKA (Általánosan átmozgató TORNA) István Király Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Kelemen B. út 30/a) Bejárat az iskola főbejáratán!
14.00-19.00 TEKÉZÉS 4 pályán, az egész tekecsarnokban (10 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül) (a helyszínen felvett tiszta talpú sportcipőben lehet csak tekézni!)
ALBA REGIA S. C. TEKECSARNOKA (Székesfehérvár, Gáz utca 19.)
VASÁRNAP
09.00-12.00 KOSÁRLABDÁZÁS (10 éves kortól ajánlott) nemre való tekintet nélkül, tiszta talpú cipőben lehet csak kosarazni! Ezredéves Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Havranek J. út 4.) a Móri út felöli tornatermi bejáraton)
14.00-17.00 TEREMLABDARÚGÁS (7 éves kortól fiúknak ajánlott) tiszta talpú sportcipőben lehet csak focizni! (Bejárat: a sportpályák felől, a tornaterem hátsó bejáratán !) Árpád Szakképző Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Seregélyesi út 88.-90.)
KÉPGALÉRIA feltöltés alatt
CUKORBETEGEKNEK
DÍJMENTES EGÉSZSÉGJAVÍTÓ GYÓGYTORNA
SPORTOLÁSI LEHETÕSÉGÉRÕL!
(2012.01.03. - 2012.06.12.)
A cukorbetegek kérésére, 2012. 01. 03-tól (az iskolai szünetek és az ünnepnapok kivételével) Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata szervezésében,
az alábbi díjmentesen igénybe vehető sportolásra nyílik lehetőség!
HELYE:
Belvárosi I. István Középiskola Hunyadi Mátyás Tagintézmény tornatermében:
(Bejárat: az iskola Petőfi Sándor utcai bejáratán)
IDEJE:
KEDDENKÉNT 17.00 – 17.45 óra között
A gyógytornát vezeti: Lakatos Anita (a Fejér Megyei Szent György Kórház gyógytornásza)
|