-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Nyílt tanítási órák, vers- és prózamondó verseny az István Király Általános Iskolában
Nyílt tanítási órákat tartanak az István Király Általános Iskolában február 24-én, szerdán délelőtt három időpontban. Február 27-én, szombaton vers- és prózamondó versenyen vehetnek részt a nagycsoportos óvodások és az intézménybe járó alsó tagozatosok, akik találkozhatnak Böde Péter vándor meseíróval is.
2016.02.20. 17:46 |
Nyílt tanítási órákat tartanak az István Király Általános Iskolában február 24-én, szerdán délelőtt három időpontban. Február 27-én, szombaton vers- és prózamondó versenyen vehetnek részt a nagycsoportos óvodások és az intézménybe járó alsó tagozatosok, akik találkozhatnak Böde Péter vándor meseíróval is.

Három időpontban tartanak nyílt tanítási órákat február 24-én, szerdán az István Király Általános Iskolában. 8.00 órától a 4.a, 9.00 órától a Sakkpalota módszert bemutató 2.b, végül 10.00 órától a 4.b osztályban folyó munkát kísérhetik figyelemmel a szülők, és ismerkedhetnek meg a leendő elsős tanító nénikkel.

Február 27-én, szombaton 9.00-11.30 óra között Böde Péter vándor meseíró lesz az intézmény vendége, aki bemutatja verseit és meséit. Ezen a napon versenyt is szerveznek a nagycsoportos óvodásoknak és az iskola alsó tagozatosainak. A gyerekek három percben elmondhatnak egy általuk választott verset, vagy mesét, amely a négy évszakról, illetve a Sakkpalota programhoz köthető valamely állatról – a kakasról, a hattyúról, a sünről, vagy a kacsáról – szól. Azon gyermekek figyelmére is számítanak, akik a versenyen nem kívánnak részt venni, de szeretik a meséket és szívesen eltöltenének egy délelőttöt kedvenc mesefiguráikkal.