-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Nyílt nőgyógyászati szűrőnap lesz február 27-én a Család és Nővédelmi Központban
Nyílt nőgyógyászati szűrőnapot szerveznek február 27-én szombaton Székesfehérváron. A Család- és Nővédelmi Központban zajló vizsgálatokra korlátozott számban fogadnak el jelentkezéseket február 25-ig. A szűrések mellett a helyszínen ingyenes koleszterin, vércukor- és vérnyomásmérés, valamint – szintén korlátozott számban - hasi ultrahang-diagnosztikai szűrés és bőrgyógyászati szűrés is igénybe vehető.
2016.02.17. 15:27 |
Nyílt nőgyógyászati szűrőnapot szerveznek február 27-én szombaton Székesfehérváron. A Család- és Nővédelmi Központban zajló vizsgálatokra korlátozott számban fogadnak el jelentkezéseket február 25-ig. A szűrések mellett a helyszínen ingyenes koleszterin, vércukor- és vérnyomásmérés, valamint – szintén korlátozott számban - hasi ultrahang-diagnosztikai szűrés és bőrgyógyászati szűrés is igénybe vehető.

Hagyományosan évente két alkalommal szerveznek nőgyógyászati szűrőnapot a Várkörút 8. szám alatti Család- és Nővédelmi Központban Székesfehérváron. Ezúttal február 27-én szombaton 8 és 13 óra között várják azokat a hölgyeket, akik előzetesen telefonon jelentkeztek az ingyenes vizsgálatra. Olyan 25 és 55 év közötti hölgyekre számítanak, akik eddig nem vettek részt szűrésen, vagy az utolsó vizsgálatuk óta eltelt két-három év. A szűrések mellett a helyszínen ingyenes koleszterin, vércukor- és vérnyomásmérés, valamint szintén korlátozott számban - hasi ultrahang-diagnosztikai szűrés és bőrgyógyászati szűrés is igénybe vehető. A szűrőnapra korlátozott számban fogadnak el jelentkezéseket február 25-ig a +36 70 380 9512-es telefonszámon, amely 8.00 és 16.00 óra között hívható. A vizsgálatokat id. Dr. Nagy László és Schwarczinger Zsolt végzik.

„Az idei költségvetés elfogadása után, amelyben szerepel az Egészségfejlesztési terv, elkezdődnek Székesfehérváron az egészségprogramok” – fogalmazott Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok. „Hagyományosan évente három alkalommal szervezünk nőgyógyászati szűrőnapot a Várkörút 8. szám alatti Család- és Nővédelmi Központban. Az idei első szűrésre február 27-én, szombaton 8 és 13 óra között várjuk azokat a nőket, akik előzetesen telefonon jelentkeznek az ingyenes vizsgálatra. Olyan 25 és 55 év közötti hölgyekre számítunk, akik eddig nem vettek részt szűrésen, vagy az utolsó vizsgálatuk óta eltelt két-három év. A helyszínen ingyenes koleszterin, vércukor- és vérnyomásmérés, hasi ultrahang-diagnosztikai, valamint idén újdonságként bőrgyógyászati szűrés is igénybe vehető.” – mondta Östör Annamária.

ifj. Dr. Nagy László, a Család- és Nővédelmi Központ intézetvezető főorvosa a nőgyógyász a szűrőnap kapcsán elmondta, elfoglalt hölgyek számára kínálnak olyan szűrővizsgálatokat, amelyek pár percig tartanak és fájdalommentesek. „Sajnos Magyarországon még mindig 900 nő hal meg évente méhnyak rákban. Örvendetes viszont az a fokozódó önigényesség, amit tapasztalunk a hölgyek részéről, hiszen egyre többen vesznek részt a vizsgálatokon. Amíg egy évvel ezelőtt 4500-5000 szűrővizsgálat történt, ez a szám most már a 10 ezerhez közelít.” – mondta el ifj. Dr. Nagy László, aki hozzátette, rendkívül fontos a bőrgyógyászati szűrés is, mert a festékes anyajegyek vizsgálatával agresszív betegséget előzhetnek meg. A Család- és Nővédelmi Központ intézetvezető főorvosa kitért arra is, hogy nincs az az életkor, amikor felesleges lenne a HPV vakcináció, amely már 3 készítmény formájában is rendelkezésre áll.