Nyílt napon mutatta be székesfehérvári karait az Óbudai Egyetem

Sokan látogattak el hétfőn délelőtt az Óbudai Egyetem Budai úti campusára, ahol nyílt nap keretén belül mutatták be az egyetem székesfehérvári karait, az Alba Regia Műszaki Kart és a Keleti Károly Gazdasági Kart. A résztvevő középiskolások megismerkedhettek az intézmény képzési rendszerével, valamint jelenlegi hallgatókkal és oktatókkal is beszélgethettek. 
2023.12.11. 13:37 |
Nyílt napon mutatta be székesfehérvári karait az Óbudai Egyetem

A felsőoktatási jelentkezéseket február 15-ig kell leadni.

Hétfőn délelőtt nagy érdeklődés mellett rendezte meg nyílt napját az Óbudai Egyetem a Budai út 43. alatt található Science Parkban. A felsőoktatási jelentkezés előtt állók megismerkedhettek az Alba Regia Műszaki Kar és a Keleti Károly Gazdasági Kar képzéseivel.

A résztvevők számos fontos információt tudhattak meg az intézmény duális képzési rendszerével, oktatóival, épületeivel kapcsolatban, de jelenlegi hallgatókkal is beszélgethettek tapasztalataikról, mely megkönnyítheti számukra a választást a február 15-ei jelentkezési határidő lejárta előtt. Az Óbudai Egyetem Magyarország 1. számú gyakorlatorientált egyeteme, a Times Higher Education listáján pedig a legjobb műszaki egyetemként szerepel a világon.

Nagy öröm látni, hogy megtelt az előadóterem olyan fiatalokkal, akik érdeklődnek az Óbudai Egyetem iránt – köszöntötte a diákokat dr. Cser-Palkovics András polgármester. Kiemelte, hogy nagyon régóta jó stratégiai együttműködés zajlik az egyetem és a város között, ennek köszönhetően pedig évről évre nő a hallgatók száma. Ígéretet tett a leendő hallgatóknak, hogy az Alba Regia Műszaki Kar minden tudást és technológiai ismeretet megad számukra, ami szükséges lehet ahhoz, hogy a nagybetűs életben jó eséllyel állják meg a helyüket. Az ÓE-AMK mellett a Keleti Károly Gazdasági Kart is kiemelte, mely a jövőben a Pénzügy és számvitel szakkal kiegészülve várja hallgatóit. „A hallgatói létszám az elmúlt években és idén is nőtt, mi pedig abban bízunk, hogy továbbra is megmarad ez a tendencia.” – zárta köszöntőjét a városvezető, aki minden diákot a jelentkezésre biztatott, hiszen egyetemistának lenni jó dolog, amibe érdemes energiát fektetni.

Prof. Dr. Györök György, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar dékánja úgy fogalmazott: „Ha Fehérvárt választják, nagyon jól voksolnak.” A dékán kiemelte, hogy az Óbudai Egyetem nem csak egy alapképzést, de teljes életpályát tud nyújtani a jelentkezőknek. Az ÓE-AM mindent megtesz, hogy olyan képzéseket biztosítson, olyan tudást adjon át, ami mindig fontos lesz az iparnak. A dékán beszámolt arról is, hogy a náluk végzett mérnökök többsége azonnal el tud helyezkedni, a duális képzéseknek köszönhetően pedig már az iskolai évek alatt komoly szakmai tapasztalatot tudnak szerezni. „Meggyőződésem, hogy az a néhány év, amit az iskola falain belül eltöltenek, életük meghatározó időszaka lesz, amihez bátran visszanyúlhatnak.” 

A köszöntők után a diákokra előadások sora várt, majd közös kérdezz-felelek és épületbejárás segítette őket a felvételi jelentkezésben. Az Óbudai Egyetem következő nyílt napját 2024. január 15-én, hétfőn rendezik a Pirosalma utcai Geoinformatikai Intézetben. További információkat az egyetem honlapján, ide kattintva olvashatnak.

Gazdaság

  1. Vállalkozói fórum a Hiemer-házban

    Éves beszámolót és vállalkozói fórumot rendezett a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Fejér Vármegyei Szervezete szerdán Székesfehérváron. A vármegyében működő vállalkozások képviselői a szövetség tevékenységéről, aktuális gazdaságpolitikai kérdésekre adandó válaszairól, valamint a vármegye gazdasági helyzetéről szóló előadáson vettek részt a Hiemer-házban.

    2026.03.18.
  2. Fejlesztések a Fehér Alu Kft-né

    A székesfehérvári Fehér Alu Kft. a Demján Sándor 1+1 Program keretében 126 millió forint támogatást nyert el, amelynek segítségével Összesen 312 millió forint értékű technológiai fejlesztést valósít meg. A beruházás célja a gyártási kapacitás növelése, a hatékonyság javítása, valamint a vállalat technológiai hátterének további modernizálása.

    2026.03.17.
  3. Gépipari szakmai roadshow

    A Magyar Gépipari és Energetikai Országos Szövetség és a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara közös szervezésében valósult meg az-az országos roadshow, amely a gépipari, energetikai és védelmi ipari vállalatok számára kíván átfogó képet adni az iparág előtt álló innovációs lehetőségekről, a kutatás-fejlesztési irányokról, a beszállítói piacra jutás feltételeiről, valamint a hazai és nemzetközi értékesítési lehetőségekről.

    2026.03.13.
  4. 12 szakmai díj és új szemlélet - az „emberséges intelligenciában” hisz a fehérvári csapat

    Az idei évben hat Marketing Gyémánt díjat nyert a Vonnák Péter vezette vállalkozás, amellyel a cég már összesen tizenkét szakmai elismerésnél tart. A díjakkal nemcsak kreatív marketingmegoldásokat, hanem több mesterséges intelligenciára épülő projektet is elismertek, ami jól mutatja, hogy a technológiai innováció egyre hangsúlyosabb szerepet kap a hazai marketing- és üzleti gondolkodásban.

    2026.03.11.