-
A várost és polgárait szolgáljuk
A Városgondnokság elfogadott üzleti tervéről, az idei legfontosabb feladatokról, fejlesztésekről kérdeztük Bozai István városgondnokot. Kiemelte, hogy az önkormányzat nagy útfelújítási programján túl és amellett a Városgondnokság idén csaknem 300 millió forintot költ járda- és parkolófelújításokra. Szó volt a zöldterületek fenntartásáról, a temetők üzemeltetéséről és a köztisztaságról is.
2026.03.10. -
A könyvkötészet egy életre szóló szerelem - beszélgetés a Mórocz házaspárral
Ötven éve mondtak igent egymásnak és azóta alkot együtt az a házaspár, akit a fehérváriak jól ismernek, és akiknek keze munkái ország-, sőt világszerte hirdetik mesterségüket. Műhelyükben együtt él múlt és jelen, hiszen immár fél évszázada, hogy Mórocz István és Mórocz Istvánné Márta kézműves könyvkötőként értéket mentenek, valamint egyedi dísz- és használati tárgyak készítésével újakat teremtenek.
2026.03.06. -
Költségvetés 2026
Stabil, biztonságos működést garantáló, emellett pedig jelentős fejlesztéseket is tartalmazó költségvetést fogadott el Székesfehérvár Közgyűlése pénteki ülésén. Székesfehérvár 89,5 milliárd forintból gazdálkodhat idén.
2026.02.20. -
Az Ikarustól a tigriscápákig
Egykor az Ikarus 300-as buszcsaládjának világhírűvé vált formatervéért kapott nívódíjat, később a szaudi király számára tervezett luxusbuszokat, aztán szó szerint a „mélybe rántotta” őt a Vörös-tenger színpompás élővilága. Őrsi Ferenc ipari formatervező ma már túl van 2100 tengeri merülésen, s a 75. születésnapjához közeledve úgy döntött, a világ elé tárja azokat a különleges felvételeket.
2026.01.26.
Nyáron is biztonságban! – Az ÖKK Podcast vendége dr. Vörös Ferencné
Bajba jutott” unokára hivatkozó hívás, bankszámlát telefonon egyeztető „ügyintéző”, meg nem rendelt csomagról postai értesítő, a „strandtrezor”, azaz a törülközőre bízott értékek biztonsága és a gyermekekre leselkedő veszélyek is szóba kerültek a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által szervezett programon.
2024.06.30. 15:24 |
A Városház téren hangulatos beszélgető teret kialakítva bíztatták az érkezőket, hogy „Üljünk le egy szó(hoz)ra!” a színes asztalok mellé. Míg a legkisebbek alkottak és játszottak, a felnőttek a gyermek- és ifjúságvédelem, áldozta-, vagyon, kiber- és állatvédelem témakörök kapcsán tehették fel kérdéseiket, osztották meg tapasztalataikat, véleményüket.
Az ÖKK Podcast legújabb epizódjának vendége dr. Vörös Ferencné a Bűnmegelőzési Osztály vezetője, akivel az újonnan indult programsorozat tapasztalatai mellett beszélgetünk a különböző korosztályokra leselkedő veszélyekről, az áldozattá válás elkerüléséről is.
Az adásból az is kiderül, mennyi mindenre jó egy kutyasétáltatás?