-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Operettgálával köszöntötte a nyarat az Alba Regia Szimfonikus Zenekarral
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar nyárköszöntő operetgáláján Csuzdi Eszter szoprán, Ódor Botond tenor és Erdős Attila bariton énekelt és Dobszay Péter,Junior Prima-díjas karmester vezényelt.
A műsorban szereplő, Johann Strauss által komponált Cigánybáró című operett egy Jókai-novella alapján készült, ami érdekes zenetörténeti összefüggés a Jókai 200 bicentenárium kapcsán.
A szimfonikusok nyárköszöntő koncertjén Fehérvár polgármestere Cser-Palkovics András köszönetet mondott a zenekarnak, hogy ismét a Bartók Béla téren koncerttel köszöntik a nyarat, és búcsúztatja az évadot.
Játszottunk klasszikus szimfóniát, romantikus szimfóniát, játszottunk kis zenekarral, nagy zenekarral, felléptünk a Vörösmarty Színházban, játszottunk Budapesten a MÜPA-ban, a Zeneakadémia nagytermében, szóval nagyon-nagyon gazdag és szép évad van a hátunk mögött-mondta Ruff Tamás a szimfonikusok igazgatója. "Ebben a sok-sok megjelenésben a közös az volt, hogy a zene hangján szóltunk önökhöz. A szó az sokszor egy kicsit nehézkes. Nem mindig találjuk meg azokat a szavakat, amelyek célra vezetnek, vagy jól esik a másik fülének. A zenében ez sokkal könnyebb. A zenész, a zenekar amikor a színpadon játszik azonban jó eséllyel betalál a nézők szívébe, lelkébe. Jó lenne, hogyha a közéletünkben, a napi életünkben, a tágabb és a szűkebb környezetünkben is ennyire könnyen megtalálnánk azt a bizonyos közös hangot."